Vágólapra másolva!
Dávid Kornél bekerült a Toronto Raptors úgynevezett aktív keretébe, és még a mai napon aláírja garantált szerződését, amelynek értelmében egy évig a kanadai csapat tagja lesz.

Fotó: Reuters

Dávid blokkol a Bulls színeiben
Detroit Pistons
Chicago BullsbanCleveland Cavalliersben

A csapatok csak a 12 fős aktív keretből nevezhetnek a soron következő találkozókra. Ezen kívül másik három igazolt kosarasa is van az együtteseknek, ők az úgynevezett sérültlistán vannak, s legalább öt összecsapást ki kell hagyniuk.

Az MTI értesülése szerint Dávid Kornél egyéves szerződést köt a Raptors-zal. Sem Dávid, sem a Raptors nem kívánta nyilvánosságra hozni a kontraktus anyagi részleteit.

- Nem volt könnyű idáig eljutnom, szerencsére sikerült megkapaszkodnom az NBA-ben. Külön öröm számomra, hogy a kanadai nagyvárosban nagyon sok a magyar és mindenki szurkol nekem. Remélem, már a Detroit elleni találkozón is pályára léphetek. Az is jó lenne, ha az alapszakasz után bejutnánk a rájátszásba. Úgy érzem, erre képes a csapat.

Ha esetleg csak féléves szerződést kötne, úgy január 10-éig kell annak megszűnését hivatalossá tenni, különben akár játék nélkül is az év végéig a Toronto alkalmazásában marad a magyar kosaras.

(MTI)

Ajánló: