Társoldalunk:

Minden résztvevőt ausztrál fegyverek védenek

Az ausztrál kormány nem engedélyezi, hogy az olimpián részt vevő csapatok saját biztonságuk érdekében fegyvereket hozzanak be az ország területére. Elsősorban az Egyesült Államok, Izrael és a közel-keleti országok (Irak, Irán, Törökország) csapatai szeretnék elérni, hogy saját embereik, saját fegyvereikkel védjék őket, erre azonban az ausztrál törvények értelmében nincs mód.

Alexander Downer külügyminiszter arra viszont ígéretet tett, hogy az egyes országok illetékesei néhány héten belül pontos s remélhetőleg számukra is megnyugtató tájékoztatást kapnak a részletekről.

- Minden országnak alapvető joga, hogy ne engedjen be területére idegen fegyvereket. Minden olyan eszköz rendelkezésünkre áll, amellyel bárkinek a biztonságát garantálni tudjuk - mondta miniszter.

Új-Dél-Wales állam rendőrfőnöke, Peter Ryan sem tartja kivitelezhetőnek, hogy a csapatok önmaguk gondoskodjanak biztonságukról.

- Amíg mi vagyunk a felelősek minden olimpiai résztvevőért, addig az ehhez szükséges eszközöket is nekünk kell biztosítanunk. Nem vállalhatunk felelősséget olyanért, amit nem tudunk befolyásolni - mondta a rendőrség első embere.

Csütörtöktől az interneten keresztül is lehet jegyeket vásárolni az olimpiára. A sydneyi szervező bizottság (SOCOG) ismertetője szerint VISA bankkártya szükséges ahhoz, hogy valaki az olympics.com címen belépőket igényelhessen. Egy vásárló legfeljebb hat jegyet kérhet. A legtöbb sportág versenyeire még lehet belépőt kapni, de a szeptember 1-jei megnyitó ünnepségre - annak ellenére, hogy a legdrágább jegy 1382 ausztrál dollárba (225 200 forint) kerül - már nem fogadnak el rendelést.

(MTI)

Ajánló:

A sydneyi olimpia hivatalos honlapja

Korábban:

Sydney tömegközlekedéséért felelős vezetők számára valóságos fejtörő, hogyan vehetnék elejét a várható forgalmi dugóknak. Sokan attól tartanak, hogy a városi vonatok és buszok folyamatosan tömve lesznek és menetidejük jelentősen megnő.