Vágólapra másolva!
Az atléták számára az utolsó két lehetőség lesz az olimpiai szint teljesítésére a szombati permit-viadal és a július 29-30-án sorra kerülő 105. országos bajnokság a Népstadionban. A Magyar Atlétikai Szövetség 35 fős sydneyi csapattal számol.

A kalapácsvető Kiss Balázs és a norvég Vebjörn Rodal (800 méter) személyében két olimpiai bajnok is indul szombaton, mellettük két világ- és négy Európa-bajnok is nevezett az eseményre. Az Atlantában aranyérmes Kiss az ötkarikás csapatba kerülésért a világbajnoki ezüstérmes Németh Zsolttal és a tavalyi világranglista-harmadik Annus Adriánnal harcol - az Európa-bajnok Gécsek Tibor már olimpiai résztvevő.

Akárcsak a kalapácsvetők, a diszkoszvetők számára is az olimpiai válogató harmadik állomása lesz a permit-viadal, majd a negyedik az ob. Mindkét számban a négy nehézatléta közül három utazhat Sydneybe.

A kalapácsvetők mezőnyét tovább erősíti az Eb-aranyérmes fehérorosz Asztapkovics, valamint a japán Murofusi és a finn Karjalainen, mindketten 80 méter fölött dobtak már idén. A diszkoszvetés színvonalát a Sevillában világbajnok német Dietzsch emeli.

A MAL Kupa egyben hét ország - Anglia, Fehéroroszország, Írország, Wales, Ukrajna, Ciprus, Magyarország - válogatott viadala is lesz. A műsor 11 órakor kezdődik, a diszkoszvetésre 17.10, a kalapácsvetésre 18.45 órától kerül sor.

(MTI)

Korábban:

Valószínűleg a július 8-i nizzai Grand Prix-versenyen, a július 22-i budapesti Permit-viadalon és az országos bajnokságon (július 29-30.) elért eredmények döntenek arról, hogy a négy világklasszis magyar kalapácsvető közül melyik három utazhat Sydneybe.[június 26.]