Vágólapra másolva!
Tervezett esküvője és a családi programok miatt vélhetően nem vesz részt a sydneyi olimpián Kobe Bryant, az NBA-döntőt játszó Los Angeles Lakers sztárja, akit a bokatöréséből lábadozó Grant Hill helyén szándékoztak figyelembe venni a válogatottban.

Fotó: Reuters

Bryant (jobbra) és a Lakers főedzője,
Phil Jackson nyugodtan készül a
nagydöntő hatodik mérkőzésére

Az olimpiára készülő amerikai válogatott augusztus közepén kezdi el a felkészülést és a közös tábor - az AP hírügynökség sokatmondó megjegyzése szerint - az október elsejei aranymérkőzésig tart.

Kobe Bryant közölte, hogy a végleges döntést az olimpiai részvételről csak a "gyűrűzés" után hoz, de nem részletezte: az NBA bajnoki gyűrűjéről, vagy a karikagyűrűről van-e szó. A rájátszás során 21,6-es pont-, 4,2-es lepattanó-, 4,5-es asziszt, valamint 1,5-es labdaszerzés- és blokkátlagot produkáló dobóhátvéd az előbbit egyébként már magyar idő szerint kedd hajnalban megnyerheti, hiszen a végső sikertől egy győzelemre álló Lakers ekkor fogadja az Indiana Pacerst.

(MTI)

Ajánló:

A csodagyerek adatai az NBA.com-on

Korábban:

A detroiti Grant Hill nélkül utazik a sydneyi olimpiára az Egyesült Államok férfikosárlabda-válogatottja. Helyette Kobe Bryant (Los Angeles Lakers) vagy Eddie Jones (Charlotte Hornets) kerülhet be a csapatba.