Vágólapra másolva!

Zubor lendületben<br/>

Az országos úszóbajnokság második napján, a Komjádi uszodában, a 400 méteres gyorsúszást a 33 éves Szilágyi Zoltán nyerte. A hátúszó Bodrogi Viktornak nem sok hiányzik az olimpiai szinthez.

Nézzék meg ezt a fiút, ő még a régi anyagból készült, elnyűhetetlen - bökött Szilágyi Zoltán felé Kiss László, az úszók szövetségi kapitánya. Elismerésére az adott okot, hogy Szilágyi megnyerte a bajnokságon a 400 méteres gyorsúszást - 33 évesen. A tavalyi Európa-bajnokság után nem versenyzett, aztán az idén befejezte a jogi egyetemet, és azóta újra keményen készül. Hogy az olimpiára gondol-e? Azt mondja, a döntés már nem az övé, a 400-on megúszta azt a szintet, amelyet az országonkénti egy indulóra állapítottak meg. Egyelőre kérdés, hogy a váltóban számol-e vele a kapitány.

Zubor Attilával biztosan számol, ő tegnap az 50 méteres gyorsúszást nyerte meg, és már megvan az erősebb szintje a 200 méteren is. Zubor az ősszel edzőt váltott, Horváth Péterrel együtt Gyertyánffy Tamáshoz ment Olaszországba. Ahogy ő mondja, a nulla alól indult: beteg volt, kórházba került, a felkészülést késve tudta elkezdeni. Aztán egyszer csak elkapta a fonalat, és az utóbbi hetekben nem tud veszíteni. Most abban a periódusban van, amikor a versenyzést kell gyakorolnia, azt, hogy érezze a sebességet. Ez különösen az 50 méteren fontos - magyarázza -, mert az úszó beugrik a medencébe, és már vége is a számnak. Minél többször kell rajthoz állnia, mert az olimpián számonként háromszor kell indulni, és tanácsos már az előfutamokat is komolyan venni.

Kovács Ágnes tegnap a 200 méteres mellúszást nyerte meg, azt a számot, amelyben néhány napja alig maradt el saját Európa-rekordjától. A 200 háton Bodrogi Viktor 4 századdal elmaradt ugyan az olimpiai szinttől, de Kiss László csaknem biztosra veszi, hogy a százhalombattai úszó is ott lehet Sydneyben.

A bajnokok:
Férfiak, 50 m gyors:
Zubor 23,03 mp, 50 m pillangó: Horváth 54,10 mp, 400 m gyors: Szilágyi 3:57,66 p, 200 m hát: Bodrogi 2:01,25 p, 4x200 m gyorsváltó: FTC 7:38,54 p.
Nők, 200 m mell: Kovács Á. 2:27,18 p, 100 m gyors: Lakos 57,40 mp, 50 m pillangó: Ferenczy O. 28,09 mp, 200 m hát: Kiss Annamária 1:05,16 p, 800 m gyors: Risztov 8:44,95 p.

Lépesfalvi Zoltán

(Magyar Hirlap)

Korábban:

A Komjádi uszodában tegnap megkezdődött az országos úszóbajnokság. A menetrend eltér a korábbi évek gyakorlatától, eddig ugyanis az év fő versenyének időbeosztása szerint rendezték a bajnokságot, ezúttal viszont a rövidpályás Eb programja adta a mintát.