Vágólapra másolva!

Statikai hibák a sydneyi uszodában<br/>

Egyes statikai elemek sürgős kijavítására van szükség a sydneyi olimpiai úszócentrumban, amelynek bővítése során biztonsági problémák merültek fel.

Az építkezésen dolgozó munkások képviselői két héttel ezelőtt jelezték, hogy a konstrukció nem biztonságos, egyes elemek túlságosan nehezek, így elképzelhető, hogy az összeillesztéseknél gondok lesznek. A bejelentés után le is állt az építkezés.

Az elrendelt szakértői vizsgálat során a mérnökök hat statikai hibára utaló jelet találtak, így azonnal elrendelték a szóban forgó épületrészek megerősítését.

- Kötelességünk, hogy mindent megtegyünk a munkások testi épségének megőrzése érdekében. Emellett nagy felelősség terhel minket abból a szempontból is, hogy az uszodát a majdani nézők és versenyzők számára is biztonságosan építsük fel - nyilatkozta az egyik szakszervezeti vezető, a munkások szóvivője.

Az olimpia szervezőbizottságának építkezésekért felelős vezetői úgy vélik: a kis csúszással is sikerül idejében - a májusi ausztrál úszóbajnokságig - befejezni az építkezést. A bővítés után az uszodában - a korábbi 4 ezerrel szemben - 17 500 néző kísérheti majd figyelemmel az eseményeket.

(MTI)

Ajánló:

A sydney olimpiai hivatalos honlapja