Vágólapra másolva!

Hagyományos vívómaszk - csak saját felelősségre<br/>

Elképzelhető, hogy a sok vitát kiváltó átlátszó maszk használata nem lesz kötelező a vívók számára a sydneyi olimpián. A nemzetközi szövetség ugyanakkor sajátos módon reagált: a következményekért a versenyzőkre hárítja a felelősséget.

"Lehetséges, hogy a Nemzetközi Vívó Szövetség a sisak fakultatív használatát fogja javasolni, amennyiben alkalmazásának végleges szabályozása túlságosan későn történik meg" - áll a FIE közleményében.

A sisak biztonságosságát és használhatóságát a versenyzők többsége megkérdőjelezi. Ugyanakkor a nemzetközi szövetség - elsősorban annak elnöke, a francia René Roch -, csakúgy, mint Juan Antonio Samaranch, a NOB elnöke, azt szeretné, ha az olimpián már az új maszkot használnák a vívók. A változtatástól a sportág látványosabbá válását várják a vezetők.

A FIE egy speciális bizottsága legutóbb Velencében foglalkozott a maszk-kérdéssel. A tagok úgy döntöttek, hogy végleges határozatukat csak akkor hozzák meg, amikor megkapják a biztonságossággal kapcsolatos németországi laboratóriumi vizsgálatok eredményét.

Ha végül az a határozat születik, hogy a sisak használata fakultatív lesz az olimpián, a FIE álláspontja szerint "a versenyzőknek kell felelősséget vállalniuk a sportág jövőjéért, tekintettel arra, hogy a vívóversenyek közül egyedül az olimpiait közvetítik szerte a világon".

A közleményben még az áll: "Ha néhányan veszélyes játékot akarnak űzni, a következményekkel is számolniuk kell."

(MTI)