Vágólapra másolva!

A Knicks visszavágott a Spursnek, a Pacers megtorpant<br/>

Az NBA 125. játéknapján újra összecsapott a New York és San Antonio, a tavalyi nagydöntősök meccsét ezúttal a Knicks nyerte, a sérülése miatt júniusban néző szerepre kárhozatott Patrick Ewing vezetésével. Az Indiana hazai veretlen sorozatának vége: a 26. sikertől a Miami fosztotta meg Larry Bird csapatát.

Fotó: Reuters

A New York nyerő hármasa (balról jobbra):
Houston, Sprewell, Ewing

Fotó: Reuters

Ahogy Croshere, az Indiana is megbotlott

Seattle-ben Vince Carter nyerte a Gary Paytonnal vívott különcsatát, és a Toronto Raptors így 99-97-re meg tudta verni a SuperSonicsot. Carter 34 pontot, 9 lepattanót és 4 aszisztot jegyzett, Payton pedig összerakta karrierje kilencedik tripla-dupláját (22 pont, 10 lepattanó, 10 gólpassz). A Toronto 4-1-gyel fejezte be ötmeccses túráját (16 győzelemmel és 15 vereséggel a Raptors az egyetlen olyan keleti csapat, amelynek pozitív az idegenbeli mutatója), nyolcadik sikerét aratva kilenc találkozó során. A meccset az NBC közvetítette, és mindkét edző (Paul Westphal és Butch Carter) százezer dolláros büntetést "remélhet", mert nem volt hajlandó bemikrofonoztatni magát.

Los Angelesben Kobe Bryant karrierrekordot jelentő 40 pontot, valamint 10 lepattanót és 8 gólpasszt, Shaquille O'Neal pedig 39 pontot és 20 lepattanót szerzett, a Lakers győzelmi sorozata pedig 18 mérkőzésesre nyúlt a Sacramento Kings elleni 109-106-os sikerrel. Bryant és O'Neal az NBA történetének tizedik 40 pontos párja lehetett volna, ha a "Big Fellow" még egy pontot talál. Chris Webber 24, Predrag Stojakovic pedig 22 pontot szerzett a Kings javára, amelynek négy meccsig tartott a veretlensége.

Fotó: Reuters

Iverson dob hátast a bostoni
nyomás alatt. Így járt a 76ers is

Indiana Pacers - Miami Heat 96-105
Conseco Fieldhouse, 18 345 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): R. Miller 26, D. Davis 8, M. Jackson 7, illetve Mourning 35, P. J. Brown 12, T. Hardaway 12

Boston Celtics - Philadelphia 76ers 93-77
FleetCenter, 18 624 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): Pierce 29, A. Walker 13, K. Anderson 7, illetve Iverson 21, Geiger 13, Iverson 5

Milwaukee Bucks - Cleveland Cavaliers 103-72
Bradley Center, 14 016 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): T. Thomas 22, Ham 11, Cassell 8, illetve L. Murray 16, Kemp 7, Sura, A. Miller 3-3

New Jersey Nets - Orlando Magic 129-91
Continental Airlines Arena, 13 648 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): Newman 26, Feick 10, Marbury 10, illetve D. Armstrong 15, Outlaw 11, Atkins 5

New York Knicks - San Antonio Spurs 93-80
Madison Square Garden, 19 763 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): Sprewell 24, Ewing 15, Sprewell 7, illetve D. Robinson 22, Duncan 13, Av. Johnson 4

Seattle SuperSonics - Toronto Raptors 97-99
KeyArena, 17 072 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): R. Lewis 28, H. Grant 12, Payton 10, illetve V. Carter 34, Willis 13, McGrady 6

Washington Wizards - Portland TrailBlazers 86-102
MCI Center, 20 674 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): T. Murray 17, Aa. Williams 10, R. Strickland, Whitney 7-7, illetve Anthony 15, J. O'Neal 9, Stoudamire 4

Golden State Warriors - Los Angeles Clippers 103-112
Arena in Oakland, 10 078 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): Hughes 30, Hughes 10, Blaylock 10, illetve Odom 29, Odom 14, Odom 7

Los Angeles Lakers - Sacramento Kings 109-105
Staples Center, 18 997 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): K. Bryant 40, S. O'Neal 20, K. Bryant 8, illetve Webber 24, Divac 13, Jas. Williams 8

[mécs]

Š Copyright Reuters Limited. Š Hungarian translation Origo. Minden jog fenntartva.
A jelen képernyő Reuters-tartalmának a Reuters írásbeli engedélye nélkül történő közzététele vagy terjesztése kifejezetten tilos.



Ajánló:

Korábban:

Az Indiana sorrendben 25. diadalát aratta otthonában, ezúttal a gyenge formában lévő Portlandet győzve le hosszabbításban. A Lakers 17 mérkőzéses győzelmi sorozata szintén szezoncsúcs.