Vágólapra másolva!

Az FBI kihallgatta Samaranchot<br/>

Juan Antonio Samaranchot, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökét New Yorkban kihallgatták az amerikai igazságügy-minisztérium és a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) munkatársai, akik a Salt Lake Cityben rendezendő 2002-es téli olimpia körüli korrupciós ügyben vizsgálódnak.

- Samaranch örömmel válaszolt a felmerült kérdésekre - mondta el kedden Franklin Servan-Scheiber, a NOB szóvivője. - Szervezetünk teljes mértékben együttműködik az Egyesült Államok igazságügy-minisztériumának folyamatban lévő vizsgálatával, és az, hogy az elnök felelt az FBI kérdéseire is, csupán az eljárás része.

Servan-Scheiber semmilyen egyéb részletről nem nyilatkozott. Arról pedig nem tud, hogy a mindössze egyetlen napra New Yorkba utazó Samaranchot az amerikaiak vajon felkérték-e újbóli visszatérésre a további nyomozás jegyében.

Samaranch - akivel kapcsolatban a NOB váltig hangoztatta, hogy nem célpontja a vizsgálatoknak, és idézést sem kapott - decemberben, a lausanne-i reformközgyűlés után egyszer már járt Amerikában, de akkor csak a kongresszus illetékes albizottsága előtt jelent meg.

Még előzőleg megegyezés született ugyanis arról, hogy az FBI csak egy - mindkét fél számára megfelelő - időpontban faggatja ki a magas rangú sportvezetőt. Ennek most jött el az ideje, az elnök a nyolcadik NOB-tag a sorban: korábban, többek között, a kanadai Dick Pound, a francia Jean-Claude Killy és a svájci Marc Hodler állt az amerikai hatóságok rendelkezésére.

(MTI)