Vágólapra másolva!

Poprád: csaknem teljes lakossági támogatás<br/>

Becslések szerint mintegy 60 milliárd szlovák koronába kerülne a poprádi téli olimpia, ám ezzel együtt a város lakóinak 97 százaléka támogatja, hogy náluk rendezzék a 2006-os ötkarikás játékokat.

A kampányban is a csaknem teljeskörű támogatottságra helyezték a hangsúlyt, de erőteljes érv az is, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság kedvező döntése esetén az egymáshoz eleve közel eső ötkarikás színhelyek kijelölésénél-építésénél a lehető legnagyobb mértékben figyelembe vennék a környezetvédelmi szempontokat.

A szlovák előkészítő bizottság küldöttei ugyanakkor elismerték, hogy a lesiklásra kiszemelt völgyben bizony nem lenne könnyű ökológiailag is tökéletes megoldást találni, hiszen a részben meglévő pálya teljes rekonstrukciójához hat hektárnyi erdőt ki kellene irtani.

A 2006-os téli olimpia színhelyéről júnus 19-én Szöulban titkos szavazással dönt a NOB: Poprád mellett pályázik Helsinki, Klagenfurt, Sion, Torino és Zakopane.

(MTI)