Vágólapra másolva!

Továbbgyűrűzik a korrupciós ügy



A Nemzetközi Olimpiai Bizottság újabb tagjainak ügyében kíván vizsgálatot indítani az olimpiai pályázatokkal kapcsolatos korrupciós ügyeket vizsgáló NOB-bizottság. A naganói szervezők ajándékokkal, nagy értékű meghívásokkal egyengették annak idején a pályázatuk útját, és most ennek a nagylelkűségnek Oszaka ihatja meg a levét. A vesztegetési ügyek valóságtartalmának szigorú vizsgálatát ígérte Thomas Bach, a NOB végrehajtó bizottságának német tagja.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság vasárnap úgy határozott, hogy a kongói Jean-Claude Ganga, a mali Lamine Keita, a szudáni Zein el-Abdin Abdelkadir, a kenyai Charles Mukora, a chilei Sergio Santander és az ecuadori Augustin Arroyo kizárását a NOB márciusban rendezendő plenáris ülése elé terjeszti.

Oszaka, amely a jövő héten alakítja meg a 2008. évi nyári olimpiai játékok előkészítő bizottságát - a város pályázatát Japánban és a világon népszerűsítő testületet -, zavarba került a tavalyi naganói téli olimpiai játékokat érintő botrány kapcsán. "Oszaka is a megvesztegetés gyanújába kerül, ha ugyanolyan nagyvonalúan költekezik majd, mint azt Nagano tette".

A japán vezetők elismerték, hogy a naganói szervezők ajándékokkal, nagy értékű meghívásokkal egyengették annak idején a naganói pályázat útját, mivel "lazák voltak a szabályok". A naganói visszaélések kivizsgálására különbizottság alakult, amely várja a Nemzetközi Olimpiai Bizottság rövidesen megérkező kerdőívét.

Az oszakai vezetők a naganói szervezőktől kaptak tanácsokat, erre építették saját tervüket. Emiatt most zavarba kerültek az oszakai pályázat népszerűsítését célzó terv kidolgozói, hiszen "a NOB illetékeseit ezután nehéz lesz megajándékozni".

A NOB márciusban dönt az olimpiai rendezési jog odaítélésének új szabályáról, arról, hogy leszűkítik a döntésben részt vevők körét, ami az jelenti, hogy a jelentkező városoknak nem kell majd 50-60 NOB-tagot megvendégelni.

Az oszakai városi vezetők, akik eddig - közlésük szerint - csak a megengedett 150 dolláros határon belül kedveskedtek ajándékokkal a városban járt NOB-tagoknak, és Antonio Samaranch elnöknek is, üdvözlik a NOB által kezdeményezett vizsgálatokat, mert ezektől a Japán Olimpiai Bizottság (JOB) megtisztulását remélik.

Egyetértenek ezzel az oszakai olimpia rendezését ellenző társadalmi szervezetek is, amelyek tartanak attól, hogy a botrány Oszakát is hírbe hozza majd. Egyik képviselőjük szerint "a JOB felelősségére is fény fog derülni, ha a NOB vizsgálatát tisztességesen folytatja le, és ez Oszakára is visszahat majd, ha a 2008. évi olimpia megrendezéséről megtörténik a szavazás".

Oszaka hivatalos formában jövőre nyújta be pályázatát, amiről a NOB 2001-ben dönt majd Moszkvában.

Óva intett a túlfűtött vitáktól, és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagjait érintő vesztegetési ügyek kapcsán napvilágra került tények valóságtartalmának szigorú vizsgálatát ígérte egy vasárnapi rádióinterjúban Thomas Bach, a NOB végrehajtó bizottságának német tagja.

A sportvezető a Deutschlandfunk rádióállomás műsorában kijelentette: a korrupciós ügy kapcsán olyan dolgok is nyilvánosságot kaptak, amelyek időközben hamisnak bizonyultak. Ezek közé sorolta Schmitt Pálnak, a NOB magyar tagjának meggyanúsítását azzal, hogy 18 ezer márka költségtérítést vett volna fel berlini utazása kapcsán.

"Schmitt időközben bemutatta Berlin kormányzó polgármesterének 1996-ban kelt levelét, amely tanúsítja, hogy ő (Schmitt) pontosan 752 svájci frank értékű számlát nyújtott be, egy fillérrel sem többet. Ezt a levelet egyébként már megkapták az érintett sajtószervek, valamint a berlini képviselőház frakciói is. Úgy tűnik azonban, hogy ott feledésbe merült, ami sajnálatos" - jelentette ki Bach.

(A NOB magyar tagjának 18 ezer márkás számláit a múlt héten a berlini képviselőház Zöldek frakciója tárta a sajtó elé, mint a NOB-ot átszövő korrupció újabb bizonyítékát.)

Thomas Bach, aki az 1976-os montreali olimpián vívásban nyert aranyérmet, az interjú további részében nevetségesnek mondta, hogy a korrupciós ügy kirobbantása voltaképpen a NOB elnöke, Juan Antonio Samaranch elleni összeesküvés része volna. Mint mondta, a korrupciós ügyek kapcsán mind a NOB vizsgálóbizottsága, mind pedig a végrehajtó bizottság egyhangúlag hozta meg a múlt héten döntéseit. Az összeesküvési elmélet így tényleg csak abszurdnak minősíthető.

A kedden kezdődő doppingellenes nemzetközi konferenciával összefüggésben Bach (civilben gazdasági jogász) közölte: bármennyire kívánatos is politikai szempontból ragaszkodni az ajzószer használatán ért sportolók kétéves eltiltásához, a dolog jogilag nem vihető keresztül. Erre utalnak a nemzetközi sportbíróság ettől eltérő ítéletei is. "A NOB-nak mozgástérre van szüksége, hogy mérlegre tudja tenni az egyes eseteket. Általában híve vagyok a kétéves eltiltásnak, ugyanakkor szorgalmazom, hogy különösen súlyos esetekben az eltiltás időtartama 3 év legyen, míg csekélyebb horderejű esetekben csökkenthessük azt 1 évre. Remélem, hogy a kedden kezdődő értekezlet elfogadható szankciók és büntetések mellett foglal majd állást" - mondta a NOB vb német tagja.

MTI

Ajánló: