Vágólapra másolva!

Olowokandi a Clippershez menne



A 216 centi magas center három héttel ezelőtt, 24 órával az NBA-kizárás befejezésének eldöntését megelőzően szerződött az olasz kosárlabda-bajnokságban szereplő Kinder Bolognához. Az itáliai együttes azonban elengedi a középjátékost, mivel Olowokandi nem felelt meg a várakozásoknak.

A 23 éves kosárlabdázó hat mérkőzésen 7,7 pont-, illetve 5,8-as lepattanóátlagot produkált a Kinderben, ami az amerikai egyetemi bajnokság tavalyi szezonjában elért 22,2-es, illetve 11,2-es mutatójához képest gyenge szereplésnek számít.

"Úgy érzem, itt az ideje, hogy ahhoz a csapathoz szerződjek, amely tavaly draftolt. Bízom benne, hogy sikerül a Clippershez igazolnom és valóra váltanom a hozzám fűzött reményeket abban a bajnokságban, amelyben egész eddigi pályafutásom alatt játszani szerettem volna" - mondta Olowokandi.MTI