Vágólapra másolva!

Pirjo Häggman, a NOB finn tagja benyújtotta lemondását



A sportvezetőnő rajta van azon a listán, amely a 2002-ben Salt Lake Cityben rendezendő téli olimpiával kapcsolatos vesztegetési botrányba keveredett személyek névsorát tartalmazza.

Pirjo Häggman, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság finn tagja, miután beadta lemondását Juan Antonio Samaranchnak, a NOB elnökének, a következőket nyilatkozta: "Úgy gondolom, sem az olimpiai eskümet, sem pedig a bizottság szabályait nem szegtem meg. Elveszítettem jogosultságomat arra, hogy konstruktív NOB-tag maradhassak." A 47 éves Häggman állítása szerint sokkal inkább naívnak, mintsem korruptnak érzi magát.

A jelentések szerint Häggman egykori férje, Bjarne, Salt Lake City pályázati bizottságának dolgozott, és emellett az 1996-os nyári olimpiáról Atlanta mögött lemaradt Toronto pályázatánál is segédkezett 20 hónapig.

Pirjo Häggman, aki társától 1995-ben vált el, 1981 óta volt tagja a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak. Atlétaként részt vett az 1972-es, az 1976-os és az 1980-as ötkarikás játékokon, és hazájában 12-szeres bajnok a 100 és a 400 méteres távon. Később a Finn Amatőr Atlétikai Szövetség alelnöke és a Finn Olimpiai Bizottság tagja lett.

Amikor neve a múlt héten először feltűnt azon a listán, amely a megvesztegetési botrányba keveredett személyek nevét tartalmazta, Pirjo Häggman azonnal jelezte maga és korábbi férje ártatlanságát.

Bjarne Häggman, aki foglalkozását tekintve erdőmérnök, bevallotta, hogy gazdasági kapcsolatban állt David Johnsonnal, Salt Lake City olimpiai pályázati bizottságának alelnökével, akivel egyébiránt barátok is. Häggman tagadja, hogy összefüggés lenne a Johnsonnal folytatott beszélgetések és a kandidálási bizottság között, de azt elismeri, hogy néhányszor kapott pénzt a pályázati testülettől.

Paul Henderson, aki a torontói olimpiai kandidálási pályázatot vezette, elmondta, a szervezet Pirjo és Bjarne Häggmannak lakást bérelt a Torontóval azonos tartományban lévő Sault Ste. Marie városban. Henderson egy hétfői e-mailében a torontói médiumoknak leírta, hogy a lakásbérlést nem szánták ajándéknak, és azt a célt sem szolgálta, hogy Toronto városa nyerje el a három évvel ezelőtt Atlantában megrendezett olimpiát.

MTI

Ajánló: