Vágólapra másolva!

Szóban megegyeztek!



Az NBA csapattulajdonosai és a játékosok megegyezésre jutottak a bérviták miatt 1998. július 1-je óta érvényben lévő kizárás (lockout) megszüntetésének lehetőségét illetően.

Brian McIntyre, a liga szóvivője a Reuters brit hírügynökségnek elmondta: az NBA vezetői részéről a megállapodást illetően semmilyen hivatalos megerősítésre nem lehet számítani a liga vezetőinek csütörtöki találkozójáig.

Korábban az NBA vezetősége és a játékosszakszervezet is elutasította a másik fél végsőnek nevezett javaslatát, a mostani megegyezés azonban arra utal, hogy a játékosok képviselői legutóbbi találkozójuk során mégis módosították az álláspontjukat.

A két fél leginkább abban a kérdésben nem értett egyet, hogy az összbevételek hány százalékát lehessen a játékosoknak bérként kifizetni. A csapattulajdonosok javaslata szerint az elkövetkező négy évben az összbevételek 53, az ötödik évben 53.5, a hatodikban pedig 54 százalékát lehetne fizetések fedezetéül felhasználni. A játékosszervezet ezzel szemben a szerdai megegyezésig 55, 56, illetve 57 százalékról beszélt.

Amennyiben az NBA irányítói a csütörtöki találkozójukon elfogadják a szóbeli megállapodást, február első hetében útjára indulhat a pontvadászat, amelynek november 3-án kellett volna elkezdődnie. A csonka bajnoki idényben körülbelül 50 alapszakaszbeli mérkőzésre és a rájátszás összecsapásaira kerülhet sor.


MTI

Ajánló: