Vágólapra másolva!
A Magyar Televízió sportműsoraiban pénzügyi okok miatt csökkentik az élő adások számát. A Forma-1-es futamok közvetítési jogának elvesztése után átalakul a sportadások szerkezete, s emiatt a sportági szakszövetségekkel kötött szerződések újratárgyalását javasolja a köztévé.

Három hete a Magyar Televízió elvesztette legnézettebb sportadását, a következő szezontól az RTL Klub sugározza a Forma-1-es futamokat. Korábban már kikerült az m1 és az m2 kínálatából a vízilabda és a kosárlabda, a mostani veszteség után pedig, javarészt pénzügyi okokból, tovább apad az élő adások száma.

A csökkenés mértéke Juni György, a Telesport főszerkesztője szerint elérheti a negyven-ötven százalékot, ami azt jelenti, hogy amíg csúcsidőben havonta 28-30 esemény is képernyőre került, mostantól ez a szám tizenöt körül alakul majd. "Egy éve még hétfőtől péntekig minden este élő közvetítéssel jelentkeztünk az m2-n" - mondta a Magyar Hírlapnak a Telesport vezetője. "Oda jutottunk, hogy egy-egy mérkőzés már nem jelentett semmiféle extrát a néző számára, s ez meglátszott a nézettségi mutatókon."

A Forma-1-es jogokkal együtt egy 16-18 százalékos nézettségű műsort is elvesztett a tévé, s ez arra késztette az illetékeseket, hogy átgondolják a sportközvetítések struktúráját. A ráfordítás-nézettség arány romlott, s az amúgy is nehéz anyagi helyzetben lévő televízió vezetői az élő adások számának csökkentésével próbálják gazdaságossági alapon átalakítani az adásszerkezetet.

A Telesport adásideje jelentősen nem változik, sőt az m1-en további megjelenési lehetőséget kapott a sportszerkesztőség. "A néző kevesebbet érzékel majd a változásokból, hiszen négy-öt népszerű sportág legnagyobb eseményeit továbbra is nálunk láthatja. A gondot inkább a nagy hagyományokkal rendelkező kisebb sportágak jelentik, mert ezeknek az eseményein kameránkkal továbbra is jelen leszünk, de élőben sokkal ritkábban közvetítünk" - magyarázta Juni György. A módosulások miatt a Magyar Televízió azt javasolja a szakszövetségeknek, hogy a közvetítésekről kötött szerződéseket tárgyalják újra.

Erdei Tamás

Korábban:

Az RTL Klubon a Forma-1