Suáreztől féljen, ne a cápatámadástól!

suarez
Vágólapra másolva!
Luis Suárez eddig három ellenfelét harapta meg pályafutása során, így nagyobb veszélyt jelent rájuk, mint egy cápatámadás vagy egy villámcsapás.
Vágólapra másolva!

A New Statesman nevű oldal tudománnyal és technológiával foglalkozó írója, Ian Steadman kiszámolta, hogy Luis Suárez profi pályafutása alatt eddig 441 mérkőzést játszott a klubcsapataiban, valamint a válogatottban, és ha figyelembe vesszük, hogy eddig háromszor harapta meg ellenfelét, ez azt jelenti, hogy 147 meccsenként mélyesztette bele a fogát a másik csapat játékosába.

Ha bekalkuláljuk, hogy Suárez minden meccsén az ellenfélnél a kezdők mellett három csere is pályára lépett, akkor az uruguayi csatár összesen 6174 játékossal került szembe eddig, és közülük három - Ottman Bakkal (PSV), Branislav Ivanovic (Chelsea), Giorgio Chiellini (olasz válogatott) - lett harapás áldozata.

Forrás: Origo

Ez azt jelenti, hogy egy a kétezerhez az esélye, hogy Suárez megharapjon valakit. Csak összehasonlításképpen: annak, hogy valakibe belecsapjon a villám egy a tízezerhez az esélye, de még az is jóval valószínűtlenebb történés, hogy valaki lódarázs- vagy méhcsípésbe haljon bele (egy a hetvenötezerhez). És akkor arról még nem is szóltunk, hogy az emberek mennyire félnek a cápáktól, pedig a statisztikák szerint egy a 3,7 millióhoz az esélye annak, hogy valakit megtámadjon egy cápa, miközben az óceánban úszik.