Brazília ívelgetős focival ment a nyolc közé

Vágólapra másolva!
Nem nehéz tetten érni a számokban, hogy miért lett olyan élvezhetetlen a Brazília-Chile vb-nyolcaddöntő. A kevés passz, a sok felívelt labda, a rengeteg beadás önmagában nem lett volna baj, csak szokatlan a két dél.amerikai csapattól, de mindezt ráadásul pontatlanul művelték. Statisztikák.
Vágólapra másolva!

Régóta nyilvánvaló, hogy ez a brazil csapat nagyon más játékot játszik, mint a korábbi brazil válogatottak, de az a kitartó, a brit labdarúgás harmadik vonalának legjobb napjait idéző ívelgetés, amit a nyolcaddöntőn láttunk, egészen meghökkentő volt. A braziloknak 120 perc alatti csupán 425 átadási kísérletük volt, jobbára hosszan előrevágott labdákkal próbálták megjátszani... hát, talán Fredet, aztán meg Jót, de ez csak elvétve sikerült. Illetve úgy általában ritkán jutott el a labda ahhoz, akinek szánták.

A hosszú passzok aránya 16,2 százalék volt - a pengésebb csapatoknál ez a mutató általában 10 százalék alatt marad. A 38 beadási kísérlet ugyancsak nagyon soknak számít. Hogy mindennek az extrém kockázatkerülés a magyarázata, vagy az elképzelés teljes hiánya, azt nehéz lenne megmondani. Nem menti a brazilokat, hogy mint a számokból látszik, Chile készséges partner volt a vagdalkozásban.

Forrás: OptaSports

Nézzük ugyanezt két párra lebontva! A brazil csapatkapitány, Thiago Silva 38 passza középső védőhöz mérten is nagyon kevés - a korábbi három meccsen 53 volt az átlaga, pedig azok 90 perces összecsapások voltak. Minden hármadik átadását kénytelen volt megnyújtani, és 11 alkalommal kivágta a labdát ahelyett, hogy megjátszotta volna. Fransisco Silva mutatói is nagyon hasonlóak.

Forrás: Origo

A két barcelonai csapattárs, Neymar és Alexis Sanchez közül előbbi az első félidőben, utóbbi a másodikban volt sokkal aktívabb (a hosszabbításról inkább ne beszéljünk), és egyikük sem lehet büszke arra, amit előadott. Összesen egyszer-egyszer találták el a kaput, helyzetet is alig dolgoztak ki, kevésszer játszották meg a társakat, igaz, legalább a passzaik pontossága jobb volt az átlagnál.

Forrás: Origo