Mire megy Uruguay Suárez nélkül?

Edinson Cavani focivb
Uruguay's forward Edinson Cavani heads the ball during a Group D football match between Italy and Uruguay at the Dunas Arena in Natal during the 2014 FIFA World Cup on June 24, 2014. AFP PHOTO/ JAVIER SORIANO
Vágólapra másolva!
A focivébé két dél-amerikai párosítása közül a második ígér több izgalmat, Kolumbia óriási formában van, Uruguay azonban az eltiltott Luis Suárez nélkül sem esélytelen a 8 közé jutásra.
Vágólapra másolva!

A két csapat eddig 38 alkalommal találkozott egymással, uruguayi szempontból 18 győzelem, 9 döntetlen és 11 vereség a mérleg. A kétszeres világbajnok várja nehezebb helyzetből az összecsapást, mivel Luis Suárez Giorgio Chiellini megharapása miatt kilencmeccses eltiltást kapott.

Igaz, a szituáció ismerős lehet Uruguay számára, mivel a májusban térdműtéten átesett liverpooli csatár az első csoportmeccsen, Costa Rica ellen még nem lehetett a társai között, és nem túl kedvező előjel, hogy a legutóbbi vébé negyedikje akkor 3-1-re kikapott.

Most minden szem Edinson Cavanira szegeződik, aki eddig elég visszafogottan szerepelt a tornán: Costa Rica ellen lőtt egy gólt büntetőből, de azóta nem volt eredménye. Suárez távollétében Oscar Washington Tabarez kapitány valószínűleg reaktiválja az előző vébé aranylabdását, Diego Forlánt, de szóba jöhet a Palermóval a Serie A-ban feljutó Ábel Hernandez szereplése is.

Cavanira nagy feladat hárul Suárez eltiltása miatt Forrás: AFP/Javier Soriano

Kolumbia nagy önbizalommal várhatja a nyolcaddöntőt, a csoportkört háromból három győzelemmel zárta, összesen kilenc gólt szerezve, ami nagyon jó mutató, tekintve, hogy a mostanit tornát megelőző tizenhárom vb-meccsen tizennégy gólt lőtt. José Pekerman csapata legutóbbi tíz meccsén veretlen maradt, ha ez Uruguay ellen is sikerül, akkor beállítják az 1996 óta fennálló rekordot.

Pekerman eddig nyolc vb-meccsen irányította csapatait - 2006-ban Argentínával szerepelt a tornán -, és eddig egyszer sem kapott ki, hat győzelem és két döntetlen a mérlege. 2006-ban a negyeddöntőben büntetőkkel kiesett a németek ellen, de a statisztikában ez döntetlenként szerepel.

A két csapat 1962-ben találkozott egymással a vébén, akkor Uruguay 0-1-ről fordítva nyert 2-1-re. A közelmúlt is optimistává teheti az uruguayiakat, mert az elmúlt nyolc egymás elleni meccsből hatot megnyert. A közelmúlt gólgazdag meccset ígér, a két csapat legutóbbi kilenc talákozója 32 gólt hozott, ez 3,6-os gólátlagnak felel meg.

labdarúgó-világbajnokság, nyolcaddöntő:
Kolumbia - Uruguay
Rio de Janeiro, Maracana, 22.00
v.: Björn Kuipers (holland)
Kolumbia: Ospina - C. Zapata, Yepes, C. Sanchez, Zuniga, Armero - Aguilar, Cuadrado, Ibarbo, T. Gutierrez - Jackson Martinez.
Uruguay: Muslera - M. Caceres, Lugano, Godin, M. Pereira - A. Gonzalez, Arevalo Rios, C. Rodriguez, Lodeiro - Forlán, Cavani.