Cuadradót agyonrúgni sem tudták

OPTA stat Cuadrado-Gervinho
Vágólapra másolva!
Csapatszinten kiegyenlített meccset vívott egymással Kolumbia és Elefántcsontpart, de a dél-amerikai csapatnál akadt néhány kiemelkedő teljesítmény, ami döntőnek bizonyult.
Vágólapra másolva!

Egyik csapat sem passzolt túl sokat a csütörtöki mérkőzésen (311, illetve 377), aminek több oka is van. Egyrészt a csapatok törekedtek arra, hogy első szándékból befejezzék a támadásokat, nem sokat variáltak a támadóharmadban. Másrészt sok volt a hosszú indítás, mindkét válogatott igyekezett gyorsan átjátszani a középpályát, harmadrészt pedig gyakoriak voltak az egyéni megindulások.

A passzstatisztikákat vizsgálva feltűnő, hogy Bony és Drogba centerjátékát mennyire erőltette az afrikai csapat, a 29 beadás kimondottan magas számadat. Jelzi ugyanakkor a csapat támadóinak tanácstalanságát is, sokszor csak vaktában ívelgettek, jobb ötletük nem lévén.

Forrás: Origo

Mindkét csapat támadójátéka egy-egy szélső támadóra volt kihegyezve, kettőjük párbajából egyértelműen Cuadrado jött ki jobban, aki egyben a mezőny legjobbja is volt. Öt lövőhelyzetet alakított ki a társak számára, sokszor csak szabálytalanul tudták megállítani, és bár rengeteg párharcot vívott, 64%-ban megnyerte azokat, ami kimagasló adat. Egy kapufával és egy gólpasszal zárta a meccset, emellett szinte minden kolumbiai támadásban benne volt, különösen, ami a kontrákat illeti.

Gervinho ugyan gólt is szerzett, összességében mégsem volt akkora hatással a meccsre, mint Cuadrado. Sokszor hozott rossz döntéseket, egyénieskedett, nem törekedett a társak kiszolgálására sem.

Forrás: Origo

A 4-2-3-1-es taktikai felállás egyik kulcsposztja a középcsatár mögött játsszó irányítóé, és mivel José Pekerman és Sabri Lamouchi is ezt a formációt favorizálja, azonos feltételek mellett hasonlíthatjuk össze Rodríguez és Yaya Touré játékát.

Kettőjük közül a Monaco támadó középpályása, Rodríguez sokkal mélyebben futballozott, gyakran egészen a védőharmadig lépett vissza, hogy segítse a támadások felépítését, és a kontrák elindítását: erre utal nyolc hosszú passza is. Yaya Touré ezzel szemben inkább a középcsatár játékát segítette, közelebb helyezkedett az ellenfél kapujához.

Mindketten nagyot küzdöttek, kivették a részüket a mezőnymunkából is, ezt a párharcok és a visszaszerzett labdák kimondottan magas száma is érzékelteti. Kettőjük összehasonlításából mégis Rodríguezt kell kiemelnünk, hiszen góllal és gólpasszal zárta a meccset, ezzel a győzelem kulcsfigurája volt Cuadrado mellet.