Argentína

Az argentin fociválogatott eddigi vb-szereplései.

Az argentin válogatott történetének első mérkőzését 1905-ben vívta, természetesen a szomszéd Uruguay együttesével, a találkozó gólnélküli döntetlennel zárult. Az első nagy siker az 1921-es Copa America megnyerése volt, a diadalt 1927 és 1947 között hétszer is sikerült megismételnie a selecciónnak. Az 1928-as amszterdami olimpián és az 1930-as uruguayi világbajnokságon ezüstérmet szerzett Argentína válogatottja (mindkétszer Uruguay győzött), a következő elfogadható vb-szereplésig azonban egészen 1966-ig kellett várni, amikor a kék-fehére csíkos mezesek a negyeddöntőben estek a házigazda (és későbbi győztes) angolok ellen.

1974-ben is a legjobb nyolc között búcsúztak az argentinok, akik négy évvel később, hazai pályán megnyerték történetük első világbajnok címét. A Mario Kempes vezette gárda győzelmét nyolc évvel később Mexikóban megismételte a csapat, a torna egyértelműen Diego Maradona vébéjeként vonult be a történelembe. Az apró termetű zseni szinte egymaga vezette el a csapatot az aranyéremig, és az angolok elleni negyeddöntőben egészen elképesztő teljesítmény nyújtott. Előbb kézzel ütötte be a labdát Peter Shilton kapujába (később nemes egyszerűséggel csak Isten kezeként aposztrofálta a gólt), majd olyan találatot szerzett, amit később a világbajnokságok történetének legszebb góljának választottak. A félpályáról indulva minden előtte felbukkanó ellenfelet kicselezve lőtt a hálóba.

A válogatott 1990-ben csak a döntőben kapott ki az NSZK-tól. A nem túl látványos mérkőzést egy erősen vitatott tizenegyes döntötte el, ráadásul a találkozót az argentinok kilenc játékossal fejezték be. A legnagyobb probléma azonban Claudio Caniggia hiánya volt a csapat számára: a csatár az olaszok elleni elődöntőn egy felesleges kezezésért kapott sárga lapot, és így eltiltás miatt kénytelen volt kihagyni a finálét. Ki tudja, mi lett volna, ha ő is a csapat rendelkezésére áll.

Az 1998-as viadalon a dél-amerikai válogatott esélyesnek számított, és el is jutott a legjobb nyolc közé, ahol Hollandia volt az ellenfele. A két csapat remek mérkőzést játszott, azonban Argentína megint csak a rövidebbet húzta, és ismét nem tudta teljes létszámban befejezni a találkozót. Ezúttal Ariel Ortega kapott piros lapot, amikor a tizenhatoson belül elesett, majd belefejelt a fölé tornyosuló Edwin van der Sarba. A mérkőzés során az argentinok kétszer is a kapufát találták telibe. Ha nyertek volna, az elődöntőben Brazília lett volna az ellenfelük.

1998-ban a negyeddöntő, 2002-ben pedig a csoportkör jelentette a végállomást az argentin válogatott számára. 2006-ban ismét a negyeddöntőben esett ki, Németország büntetőkkel búcsúztatta. Pedig az argentinok kezében volt a mérkőzés, hiszen a második félidő elején megszerezték a vezetést. A szakvezető, José Pekerman 20 perccel a rendes játékidő lejárta előtt lecserélte csapata egyik legjobbját, Juan Román Riquelmét, majd nem sokkal később Hernán Crespót is, ám a kispadon ücsörgő villámgyors Lionel Messit nem küldte pályára a fáradó német védők ellen. Ahogyan az várható volt, az argentinok nem tudták kihúzni kapott gól nélkül, a hajrában Miroslav Klose egyenlített, és kiharcolta a hosszabbítást.

Négy éve egy gyengébb csoportból indulva akadálytalanul menetelt, Nigériát 1-0-ra, Dél-Koreát 4-1-re, Görögországot 2-0-ra verte, majd a nyolcaddöntőben Mexikó felett aratott 3-1-es győzelmet. Az első komoly ellenfélen azonban fennakadt, a németek 4-0-ra verték a nyolc között.