Mégsem súlyos Van Persie sérülése

Vágólapra másolva!
Robin van Persie-t, a holland válogatott csatárát az orvosok játékra alkalmasnak nyilvánították, így pályára léphet kedd este az Uruguay elleni elődöntőben, a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságon.
Vágólapra másolva!

Az Arsenal támadója a brazilok elleni negyeddöntőben szenvedett könyöksérülést, amely elsőre súlyosnak tűnt, az alapos orvosi vizsgálatok alapján azonban nincs akadálya keddi szereplésének.

A Brazíliát 2-1-re legyőző holland csapat sajtófőnöke jelezte, a pénteki negyeddöntőt térdproblémák miatt kihagyó Joris Mathijsen is játékra kész.

Kihagyta a vasárnapi tréninget Sami Khedira, a szintén négy közé jutott német válogatott középpályása, mivel combsérülést szedett össze szombaton, az argentinok ellen 4-0-ra megnyert negyeddöntős összecsapáson.

A németeknél azonban biztosra veszik, hogy a futballista felépül a spanyolok elleni elődöntőre. "Reményeink szerint gyorsan rendbe jön, és már hétfőn csatlakozni tud a társakhoz" - jelentette ki Harald Stenger, a csapat szóvivője.

Khedirát, aki maga is biztos benne, hogy ott lehet a szerdai fellépésen, a német-argentin csata 77. percében kellett lecserélni. Továbbra is sérült ugyanakkor a támadósorban tartalékként figyelembe vett Cacau.

A spanyoloknál ugyancsak nyomokat hagyott a negyeddöntős ütközet, amelyet a paraguayiakkal vívtak szombat este. A csereként a második félidőben pályára küldött középpályás, Cesc Fabregas a vállát fájlalva fejezte a meccset, amelynek hajrájában a védő Sergio Ramost fejbe rúgták, s több öltéssel kellett összevarrni felnyílt szemöldökét. Az amúgy szintén kőkemény hátvéd, Carles Puyol a mérkőzés vége felé cserét kért a fejére kapott ütést követően, de rá és a másik két sérültre is feltétlenül számítanak a spanyol csapatnál.