Volt, aki az életével fizetett - öngólok a vb-n

Vágólapra másolva!
A focivébén sem születik minden gól látványos akció vagy gyönyörű lövés után, bizony előfordul, hogy valaki balszerencsés módon a saját kapujába juttatja a labdát. A FIFA nyilvántartása alapján 1938 óta (az elsőt két vébén nem volt) mindössze 28 öngól született: van közöttük komikus, volt magyar, de tragédiát kiváltó is.
Vágólapra másolva!

A 28 öngólos nyilvántartással csínján kell bánni, elvégre az ilyen típusú találatokra szinte lehetetlen tökéletes definíciót adni. Egyes álláspont szerint akkor beszélünk öngólról, ha a labda iránya megváltozik azt követően, hogy a védekező csapat játékosa beleért. A FIFA ugyanakkor igyekszik lehetőség szerint a támadó félnek kedvezni, így ha a labda a védő érintése nélkül is kapura tartott volna, akkor nem öngól a találat. A FIFA szerint a világbajnokságok 2063 góljából hivatalosan csak 28 számít öngólnak, ám más források ennél többet tartanak nyilván.

Dajka nem lőtt öngólt

Rögtön az első, 1930-as vébével kapcsolatban sok a vita, hiszen a FIFA szerint egyetlen öngól sem született. Pedig az Egyesült Államok - Paraguay találkozó harmadik találatát sokan Aurélio González öngóljának tartják, azonban a FIFA ezt a gólt az amerikai Bert Patenaude-nak adja - aki ennek köszönhetően a vb-történelem első mesterhármasát szerezte. Szintén vitatott a Mexikó - Chile mérkőzés második találata, amit számos forrás a mexikói Manuel Rosas öngóljának ír, a FIFA hivatalos jegyzőkönyve szerint viszont a gólt a chilei Guillermo Subiabre szerezte.

Még két olyan találat született a vébéken, amit a FIFA nem, de más források öngólnak tekintenek: 1950-ben a brazil-spanyol első gólja a FIFA szerint Ademiré - a spanyolok azonban Parra öngóljaként emlékeznek rá. A másik ilyen gól számunkra kifejezetten kellemetlen emlék: 1986-ban a Szovjetunió elleni fiaskó ötödik találata a magyar évkönyvekben Dajka László öngólja, nem így a nemzetközi szövetségnél, ahol Pavel Jaremcsuk a gólszerző. Pedig a felvételek alapján egyértelmű, hogy a labdát a menteni igyekvő magyar juttatta a kapuba (1:44-től a videón).

Hivatalosan a világbajnokságok történetének első öngólja a svájci Ernst Lörtscheré, aki 1938-ban Németország ellen vette be saját kapuját. A legjobb nyolc közé jutásért rendezett mérkőzésen ezzel a góllal a németek már 2-0-ra vezettek, ám Svájc fordítani tudott, vagyis Lötscher góljának nem voltak súlyos következményei. Az 1954-es világbajnokságon három öngól született, ráadásul kettő a torna végső fázisában. A Jugoszlávia - NSZK elődöntőben Ivan Horvat már a nyolcadik percben megtréfálta kapusát, a legendás Vladimir Bearát, amikor egy ártalmatlannak tűnő beadást a saját kapujába fejelt. Ki tudja, ha ez a gól nem születik, akkor a jugoszlávok talán legyőzik a nyugatnémeteket, és akkor velük találkoznak Puskásék a fináléban. Mindenesetre ez az egyetlen öngól, amelyik vb-elődöntőben született, de nem ez volt az utolsó az 1954-es tornán: a bronzmeccsen az uruguayi Luis Cruz következett.

Gól mindkét kapuba

A következő két vébén nem volt öngól, a sor 1966-ban folytatódott. A balszerencsés nemzet Bulgária volt: a portugálok ellen Ivan Vucov lőtt a saját hálójába, majd Magyarország ellen Ivan Davidov szerencsétlenkedett. Bene Ferenc középre gurítása után Borisz Gaganelov próbált felszabadítani, ám pechjére éppen Davidovot találta telibe, akiről a labda a gólvonal mögé vánszorgott. Azóta sem volt olyan világbajnokság, hogy egy válogatott két öngólt is vétett volna.

Arra is csak egy példa akad, hogy egy játékos ugyanazon mérkőzésen mindkét kapuba betaláljon. A történelmi tettet a holland Ernie Brandst hajtotta végre 1978-ban, méghozzá az Olaszország elleni elődöntőben. Az első félidőben úgy tűnt, hogy a PSV Eindhoven védője negatív hős lesz, hiszen a 20. percben ugyan elrúgta a labdát a lőni készülő Roberto Bettega elöl, de egyben saját kapusát is becsapta. A második félidőben azonban sikerült javítania, ezért a szokottnál is jobban örült a találatnak.

1998-ban egy napon két öngólt is láthatott a világ. A nyitómérkőzésen a címvédő Brazília Skócia ellen egy komikus találattal tudott nyerni: Cafú pöccintése után a labda a jól kilépő Jim Leightonról a hátrafelé futó Tom Boyd mellére pattant, majd onnan a megdermedt skótok mellett a kapu alsó sarkába került. Cafú önfeledten szaltózott a gól után, a skótok pedig alighanem állandó balszerencséjüket kárhoztatták.

Pár órával később aztán a marokkói Jusszef Sippo a gólvonalról igyekezett menteni, aminek következményeképpen sikerült elfejelnie a labdát a csapattárs Nureddin Najbet elől (0:55-től a videón).

A nemzetközi szövetség megmentette Issát

Franciaországban a dél-afrikai Pierre Issa majdnem sporttörténelmet írt, a védő ugyanis a házigazdák ellen másfél öngólt vétett: a FIFA hivatalosan csak egyet könyvelt el, de gyakorlatilag kétszer is mattolta kapusát, ráadásul pár percen belül. Előbb Thierry Henry lövésébe ért bele szerencsétlenül, ez a találat hivatalosan Issa öngólja, míg a másodikat Henry kapta meg, aki elpörgette a labdát a kirobbanó kapus mellett, ám a kétségbeesetten visszafelé rohanó védő majdnem kivágta a labdát a gólvonalról.

Így aztán hivatalosan csak egy öngól született, a 2002-es tornán akadt viszont mérkőzés, ahol kettő is. Az Egyesült Államok - Portugália találkozón előbb a portugál Jorge Costa lábáról pattant a labda Landon Donovan beadása nyomán a kapuba, majd pedig Pauleta beadását lőtte a menteni igyekvő Jeff Agoos a saját hálójába.

Escobar az életével fizetett

Németországban négy öngól született, valamennyi szabadrúgást követően. A vébék eddigi utolsó öngólja a portugál Petité, aki a bronzmeccsen a németek ellen Bastian Schweinsteiger szabadrúgását továbbította a saját kapujába.

A legszomorúbb következményei annak az öngólnak voltak, amelyet a kolumbiai Andrés Escobar vétett 1994-ben. A vébé előtt a kolumbiai csapatot titkos esélyesként tartották számon, azonban az együttes nem jutott tovább csoportjából. A házigazda USA elleni, 2-1-es vereséggel végződött mérkőzésen a csapatkapitány Escobar John Harkes beadását akarta menteni. Tíz nappal a meccs után egy medellíni bárban egy géppisztolyos férfi 12 golyóval végzett vele, miközben a gól szót kiabálta.

A FIFA által nyilvántartott vb-öngólok

Ernst Lörtscher (Svájc, Németország ellen, 1938)
Jimmy Dickinson (Anglia, Belgium ellen, 1954)
Raúl Cárdenas (Mexikó, Franciaország ellen, 1954)
Ivan Horvat (Jugoszlávia, NSZK ellen, 1954)
Luis Cruz (Uruguay, Ausztria ellen, 1954)
Ivan Vucov (Bulgária, Portugália ellen, 1966)
Ivan Davidov (Bulgária, Magyarország ellen, 1966)
Gustavo Pena (Mexikó, Olaszország ellen, 1970)
Colin Curran (Ausztrália, NDK ellen, 1974)
Roberto Perfumo (Argentína, Olaszország ellen, 1974)
Ruud Krol (Hollandia, Bulgária ellen, 1974)
Andranik Eskandarian (Irán, Skócia ellen, 1978)
Ernie Brandts (Hollandia, Olaszország ellen, 1978)
Berti Vogts (NSZK, Ausztria ellen, 1978)
Jozef Barmos (Csehszlovákia, Anglia ellen, 1982)
Cho Kwang Rae (Koreai Köztársaság, Olaszország ellen, 1986)
Andrés Escobar (Kolumbia, Egyesült Államok ellen, 1994)
Tom Boyd (Skócia, Brazília ellen, 1998)
Jusszef Sippo (Marokkó, Norvégia ellen, 1998)
Pierre Issa (Dél-Afrika, Franciaország ellen, 1998)
Szinisa Mihajlovics (Jugoszlávia, Németország ellen, 1998)
Jorge Costa (Portugália, Egyesült Államok ellen, 2002)
Jeff Agoos (Egyesült Államok, Portugália ellen, 2002)
Carles Puyol (Spanyolország, Paraguay ellen, 2002)
Cristian Zaccardo (Olaszország, Egyesült Államok ellen, 2006)
Carlos Gamarra (Paraguay, Anglia ellen, 2006)
Brent Sancho (Trinidad és Tobago, Paraguay ellen, 2006)
Petit (Portugália, Németország ellen, 2006)



www.global-soccer.eu