Tömegbunyó a chilei továbbjutás után

Vágólapra másolva!
Hét sérültje volt a chilei válogatott vb-nyolcaddöntőbe jutása utáni santiagói ünneplésnek. Eddig Chile egyetlen csoportmeccse sem múlt el rendbontás nélkül a dél-amerikai országban.
Vágólapra másolva!

A szurkolók a spanyolokkal lejátszott pénteki mérkőzést - melyen a korábban begyűjtött hat pontnak köszönhetően a 2-1-es vereség is 16 közé kerülést ért - a fővárosi Plaza Italia téren követték figyelemmel, amikor azonban a központi területet át kellett volna adni a forgalomnak, csetepaté alakult ki. Ekkor a környékre előzőleg kivezényelt 1400 rendőr kiürítette a teret.

A randalírozók közül 140-et előállítottak. Öt drukkert szúrófegyver sebesített meg, és két rendőr sem úszta meg sérülés nélkül az összecsapást.

A válogatott két korábbi csoportmérkőzése, a hondurasiak és a svájciak elleni 1-0-s győzelem sem múlt el rendbontás nélkül Santiagóban.

A chileiek hétfőn a brazilokkal játszanak a dél-afrikai torna negyeddöntőjébe jutásért.