Nehéz lesz meggazdagodni a vb bundaesélyes meccséből

Vágólapra másolva!
Miközben máskor derekasat lehet kaszálni egy focimeccs szerencsésen megtippelt döntetlenjével, addig a keddi Mexikó-Uruguay mérkőzésen a fogadóirodák alig fizetnek az ikszre, ami nem csoda: bármilyen döntetlen esetén a két csapat biztosan bejut a legjobb 16 közé.
Vágólapra másolva!

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség üzent ugyan Mexikónak és Uruguaynak az A csoport harmadik fordulója előtt, a fogadóirodák nem bíznak a fair playben, és a szorzóik megállapításakor figyelembe vették, hogy egy békés döntetlen mindkét csapatnak a biztos továbbjutást jelenti.

Míg máskor - még a nagyjából hasonló erősségű csapatok összecsapása esetében is - a döntetlen igen jól szokott fizetni, addig most feltűnően alacsony oddsot kínálnak a remire.

Az internetes fogadóirodák 1,7-1,84 közötti szorzókat ajánlanak, azaz ezer forintot kockáztatva 1700-1840 forintot lehet kasszírozni, ehhez képest a döntetlenkirály Paraguay Szlovákia elleni találkozóján háromszoros pénzt fizet egy esetleges iksz.

Mondhatjuk, hogy Mexikó és Uruguay hasonló játékerőt képvisel, így abszolút benne van a döntetlen a meccsben, de ez igaz a Svájc-Chile vagy a Nigéria - Dél-Korea mérkőzésre is, mégis, mindkét esetben 2,8-3,2-szeres nyereményt zsebelhetnek be a jól tippelő sportfogadók.

Emlékezetes, hogy a 2004-es portugáliai Európa-bajnokságon a C csoport utolsó fordulója előtt tudni lehetett, ha Dánia és Svédország 2-2-es döntetlent játszik, akkor a skandinávok kéz a kézben továbbmennek, Olaszország pedig elbúcsúzik az Eb-től. A meccs vége 2-2 lett.

Ha a Mexikó-Uruguay mérkőzés valóban döntetlen lesz, akkor annak a franciák örülnek majd a legkevésbé, az előző vb döntősei ez esetben ugyanis hiába vernék meg akár 10-0-ra a házigazdát, másnap egyből csomagolhatnak majd.