Komoly gondok vannak Buffon ülőidegével

Vágólapra másolva!
Komoly a sérülése Gianluigi Buffonnak, a címvédő olasz labdarúgó-válogatott elsőszámú kapusának, akit a Paraguay elleni, hétfői világbajnoki mérkőzés szünetében le kellett cserélni.
Vágólapra másolva!

A csapat fizioterapeutája kedden azt mondta: egyelőre bizonytalan, hogy a játékos mikor léphet újra pályára vb-n. Enrico Castellacci úgy fogalmazott, a kapus bal oldali ülőidegével van probléma, s azonnal el is kezdik a gyógyító gyakorlatokat. A 32 éves Buffon már az 1-1-gyel végződött meccs bemelegítésénél hátfájásra panaszkodott, majd a szünet után már nem tudta folytatni a játékot. Az olaszok vasárnap az új-zélandiakkal, jövő csütörtökön pedig a szlovákokkal találkoznak az F csoportban.