Húsz év után újra sorsolás dönthet a továbbjutókról a focivébén

Vágólapra másolva!
Húsz év után először dönthet ismét sorsolás egy-egy csoportban a továbbjutóról a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságon: jelenleg a nyolc közül hat négyesben elképzelhető még olyan helyzet, hogy ez a megoldás legyen a végső eszköz.
Vágólapra másolva!

Ha két vagy több csapat azonos pontszámmal, gólkülönbséggel és szerzett góllal zárja a csoportmérkőzéseket, és egymás ellen is döntetlent játszottak, a nemzetközi szövetség (FIFA) szabályai szerint sorsolással döntik el, hogy közülük melyik folytathatja szereplését a legjobb 16 között.

Ha valóban kialakul ilyen patthelyzet, még aznap megtartják a sorsolást a johannesburgi Futballvárosban. A 16 órás meccsek után 19 órakor, a 20:30-as találkozókat követően pedig 22:30 órakor kerülhet sor a procedúrára - közölte hétfőn a FIFA médiaigazgatója, Nicolas Maingot.

Legutóbb az 1990-es olaszországi vb-n volt szükség sorsolásra: akkor a pont- és gólazonos Írország és Hollandia között azt kellett eldönteni, hogy melyik együttes hányadik helyen jusson tovább. Az írek nyertek, így ők a románokkal találkoztak a folytatásban, a hollandok pedig a későbbi győztes németeket kapták a nyolcaddöntőben.

A FIFA szabályzata a továbbjutásra:
1. A csoportmérkőzéseken szerzett pontok száma
2. A csoportmérkőzéseken elért gólkülönbség
3. A csoportmérkőzéseken szerzett gólok száma

Ha két vagy több csapat esetében ezek megegyeznek, a következők döntenek:
4. Az érintett csapatok egymás ellen szerzett pontjainak száma
5. Az érintett csapatok egymás ellen elért gólkülönbsége
6. Az érintett csapatok egymás ellen elért góljainak száma
7. Sorsolás