"Feldughatod a világbajnokságodat" - a focivébék rosszfiúi

Vágólapra másolva!
Nicolas Anelka számára már csapata harmadik mérkőzése előtt véget ért a világbajnokság, mivel fegyelmi problémák miatt hazaküldték, de a ghánai Sulley Muntari is majdnem ugyanígy járt a szövetségi kapitány kritizálása miatt. Mindez nem újdonság a vb-történelemben, már az 1934-es tornán is történt hasonló eset, igaz, Sigmund Haringert még zugevés miatt zavarták haza.
Vágólapra másolva!

A védő Haringer alapember volt a 34-es német válogatottban, és bár a csehszlovákok elleni elődöntőben nem nagyon bírt a rábízott csatárral, a bronzmeccsen nem a gyenge teljesítménye miatt mellőzték. A szövetségi kapitány, Otto Nerz azért küldte haza a futballistát, mert Rómából Nápolyba vonatozva megevett egy narancsot, márpedig az edző semmiféle táplálékot nem engedélyezett az út során a játékosoknak, akik csupán tejet ihattak.

Haringer ráadásul a narancshéjat ki is dobta az ablakon, ami fokozta a fegyelmi vétség súlyát, sőt, állítólag az előző este egy sört is megivott. Igaz, a sporttörténészek szerint mindez csak ürügy volt Nerz számára, hiszen más problémája is volt a hátvéddel: a kapitány ugyanis a náci ideológia híve volt, Haringer pedig nyilvánosan ellenezte a nemzetiszocialista párt tevékenységét.

Hazaküldés a középső ujj miatt

A német játékosoknak később is akadt problémájuk a fegyelemmel. Az 1986-os világbajnokságon a cserekapus Uli Stein elégedetlenkedett a nyilvánosság előtt: az akkoriban Hamburgban szereplő kapus szerint nem Toni Schumachernek, hanem neki kellett volna védenie. Stein nemes egyszerűséggel Suppenkaspernek nevezte a szövetségi kapitányt, Franz Beckenbauert: a kifejezés egy német mesehősre utal, aki egy tál leves mellett halt éhen, mert nem akarta megenni. Ez akkora sértésnek számított, hogy a német szövetség azonnal hatállyal hazaküldte a kapust, aki soha többé nem szerepelt a válogatottban - összesen hat alkalommal viselhette a címeres mezt.

1994-ben pedig Stefan Effenberg követte a német hagyományokat, igaz, ő nem a szakvezetőt, hanem a szurkolókat sértette meg. A Koreai Köztársaság elleni csoportmérkőzésen a válogatott már 3-0-ra is vezetett, de a szívós ázsiaiak egy gólra csökkentették a hátrányt. Effenbergnek nem ment a játék, és amikor Berti Vogts lecserélte, a német drukkerek kifütyülték őt - mire a focista a középső ujját felmutatva jelezte nekik, hogy mit gondol róluk. A DFB-nél ez persze kiverte a biztosítékot, azonnali hatállyal hazaküldték az Egyesült Államokból a játékost, aki ezt követően legközelebb csak 1998-ban szerepelt a válogatottban.


Négy évvel később a kolumbiaiak klasszisa, Faustino Asprilla bukott ki azon, hogy a románok elleni csoportmérkőzésen Hernán Dario Gómez lecserélte. A csatár ezen kívül azt sérelmezte, hogy szerinte "egyes játékosok szinte érinthetetlenek a szövetségi kapitány számára". A Newcastle United támadója valószínűleg Carlos Valderramára gondolt, aki valóban halvány produkciót nyújtott a románok ellen, mégis végig a pályán maradt. A kolumbiai szövetség azonban másként értékelte a helyzetet, és hazaküldte Asprillát, más kérdés, hogy a csapaton ez sem segített, Kolumbia nem jutott tovább a csoportjából.

"Megveszlek téged és a családodat is"

Balhé szempontjából a 2002-es világbajnokság különösen emlékezetes, hiszen két klasszis játékos is összekülönbözött szövetségi kapitányával. Az ír Roy Keane meg sem érkezett a torna helyszínére: a csapatkapitány egy interjú során élesen kritizálta a szövetséget, mert nem megfelelő felkészülési helyszínt választott a válogatott számára. Az írek Szaipan szigetén edzőtáboroztak a torna előtt, és Keane szerint a körülmények nem voltak méltóak a nemzeti tizenegyhez.

Ez még nem lett volna olyan nagy baj, ám amikor a szövetségi kapitány, Mick McCarthy kérdőre vonta a középpályást a nyilatkozat miatt, Keane kifakadt: "Játékosként sem tartottalak nagyra, edzőként és magánemberként sem becsüllek. Feldughatod magadnak a világbajnokságodat, csak azért foglalkozom veled, mert valamilyen módon te lettél a válogatott edzője."

A középpályás ezt követően otthagyta az edzőtábort, és mivel ez már a nevezési határidő után történt, Írország 22 játékossal szerepelt a vébén.


A szlovéneknél Zlatko Zahovic az első csoportmeccsen ugyan pályára lépett, de kifejezetten rosszul futballozott. Azt viszont nehezen fogadta, amikor a szövetségi kapitány, Srecko Katanec lecserélte őt a második félidő elején, és mint kiderült, elégedetlenségének a találkozó után hangot is adott az öltözőben.

Zahovic durván szidalmazta Katanecet, illetve az edző édesanyját, majd azzal vádolta, hogy azért cserélte le, mert Szlovénia másik részéről, Stíriából származik. Végül ezzel fejezte be mondókáját: "Ha akarom, megveszlek téged, a családodat, a házadat és azt a hegyet, ahol edzőtáboroztunk Szlovéniában. Játékosként is egy f*szfej voltál, és edzőként is az maradtál."

Ezt követően a két fél kis híján egymásnak esett, a játékosoknak kellett őket szétválasztani. Katanec rögtön haza akarta zavarni Zahovicot, ám a szövetség elnöke, Rudi Zavrl kijelentette, hogy a játékos marad. Két nappal később viszont a középpályásnak mégis távoznia kellett, mivel tovább folytatta a Katanec elleni lázadást. "Zahovic úgy állította be magát, mint egy áldozatot, miközben egyedül ő volt okolható a helyzetért. A körülmények egyáltalán nem változtak meg azzal, hogy Zahovic maradása mellett döntöttünk, a játékos továbbra is nyugtalanságot okozott a viselkedésével, ezért annak érdekében, hogy a továbbiakban csak a hátralévő meccsekre koncentrálhassunk, úgy határoztunk, hogy Zahovicot hazaküldjük" - állt a szövetség közleményében.


Capello nem enged a tekintélyéből

A legutóbbi torna nagyobb botrány nélkül telt el, most azonban szinte egymást érik a hasonló történések. A sort a franciák nyitották, akiknél már a vébé előtt sem volt ideális a hangulat, és a szövetségi kapitánynak, Raymond Domenechnek minimálisra csökkent a tekintélye. Az eredménytelenség aztán kihozta a legrosszabbat a franciákból: a Mexikó elleni mérkőzés szünetében Nicolas Anelka káromkodott a kapitánnyal, mert Domenech kritizálta teljesítményét, mire a francia szövetség elöljárói hazaküldték a csatárt.

Ez azonban nem segített, sőt, a helyzet még rosszabb lett, a játékosok ugyanis kiálltak társuk mellett, a következő napon nem voltak hajlandóak edzeni, a csapatkapitány, Patrice Evra pedig összeverekedett az erőnléti edzővel, Robert Duverne-nel. Az utolsó, Dél-Afrika elleni csoportmeccsen Evra nem is játszott, de hogy pontosan mi történt a színfalak mögött, azt nem lehet tudni - bár a manchesteri balhátvéd ígérete szerint hamarosan kitálal.


A ghánaiaknak sikerült elsimítani a csapaton belüli feszültséget, bár a szövetségi kapitány, Milan Rajevac legszívesebben hazaküldte volna az őt kritizáló Sulley Muntarit. A középpályásnak az nem tetszett, hogy csak kispados volt az első két találkozón, és ezért ingerülten beszélt a mesterrel, de a csapatkapitány, Stephen Appiah közbenjárására a szakvezető megbocsátott, miután Muntari hivatalos közleményben kért elnézést mindenkitől: az edzőtől, a szakmai stábtól, a játékosoktól és a ghánai néptől.

Angliában is zavart okozott, hogy John Terry egy nyilatkozatában megkérdőjelezte a szövetségi kapitány, Fabio Capello néhány döntését. A középhátvéd, aki fél évvel ezelőtt még csapatkapitány volt, de az emlékezetes Bridge-affér után elvették tőle a karszalagot, azt mondta, hogy a játékosok tanácskozást tartanak majd a gyenge teljesítmény miatt. A szakvezető ezt úgy értékelte, hogy Terry nagy hibát követett el, mert a médiához fordult ahelyett, hogy vele beszélt volna, de ezzel le is zárta a dolgot.

A kameruniaknál viszont a futballisták kerültek ki győztesen a trénerrel szembeni hatalmi harcból. A Szelídíthetetlen Oroszlánok francia mestere, Paul le Guen az első, Japán elleni csoportmeccsen kihagyta a kezdő tizenegyből Achille Emanát, Alexandre Songot és Geremit, Samuel Eto'ót pedig nem középcsatárként, hanem amolyan jobbszélsőként szerepeltette (mint José Mourinho az Interben). Miután a csapat kikapott, a focisták a nyilvánosság előtt is érzékeltették, hogy a fenti három hiányzónak játszania kellene, és Dánia ellen már ott is voltak a kezdők között, Eto'o pedig középcsatár volt. Más kérdés, hogy így is kikaptak 2-1-re.

www.global-soccer.eu