Uruguay megunta a langyos játszadozást

Vágólapra másolva!
Az A csoportban szerda este már a második kör kezdődik, és mivel eddig mindkét mérkőzésen döntetlen született, a továbbjutásra egyforma esélye van mind a négy válogatottnak. Aki megnyeri Dél-Afrika - Uruguay meccset, az nagyot lép a nyolcaddöntő felé.
Vágólapra másolva!

Az első csoportkör feszültsége és óvatoskodása után remélhetőleg a második fordulóban már nyíltabban futballoznak a csapatok, és Dél-Afrika, illetve Uruguay jó példát mutatnak. A dél-amerikaiak a Franciaország elleni, gól nélküli döntetlent követően alighanem változtatni fognak, hiszen Oscar Washington Tabárez kijelentette: három csatárt küld pályára.

A Diego Forlán, Luis Suárez duóhoz Edinson Cavani csatlakozik, de könnyen lehet, hogy Forlán egy sorral hátrébb húzódik - ezen a poszton az első mérkőzésen Ignácio González és Nicolás Lodeiro sem tett sokat hozzá a játékhoz, utóbbit ráadásul ki is állították. Az uruk a védelmükön is módosítanak, Mauricio Victorinót Jorge Fucile váltja.

A Franciaország ellen rendkívül halovány Suáreznek a szövetségi kapitány azonban ismét bizalmat szavaz. "Luis nem játszott jól, de nem mindig üdvözítő kihagyni valakit emiatt a csapatból, mert még jobban elmehet az önbizalma" - avatta be módszereibe az újságírókat Tabárez.

A dél-afrikaiak maguk is elismerték, hogy a nyitómérkőzés első félidejében nagyon idegesek voltak, de állítják, hogy a kezdeti lámpaláz már a múlté. "Ezúttal magabiztosan kell játszanunk az első perctől kezdve, mert a továbbjutás szempontjából a győzelem létfontosságú" - jelentette ki a jobbhátvéd, Siboniso Gaxa.

A csapat mestere, Carlos Alberto Parreira valószínűleg ugyanazt az együttest küldi majd pályára, amely Mexikó ellen a második félidőre kifutott.

Várható kezdőcsapatok:
Dél-Afrika: Khune - Gaxa, Mokoena, Khumalo, Masilela, Modise, Dikgacoi, Pienaar, Letsholonyane, Tshabalala, Mphela. Szövetségi kapitány: Parreira.
Uruguay: Muslera - Diego Lugano, Godín, Fucile, M. Pereira, D. Pérez, Ríos, A. Pereira, Cavani, Suárez, Forlán. Szövetségi kapitány: Tabárez.

www.global-soccer.eu