Terrortámadástól védik az amerikaiakat a vébén

Vágólapra másolva!
Pénteken megérkezett németországi főhadiszállására, Norderstedtbe az amerikai labdarúgó-válogatott, a kisváros lakói máris panaszkodnak az "elviselhetetlen körülményekre", melyekkel a csapat vendéglátása jár. Biztonsági szakértők úgy ítélték meg, hogy az amerikaiak esetében komolyan számolni kell a terrortámadás lehetőségével, ezért rendkívül szigorú intézkedéseket vezettek be.
Vágólapra másolva!

A csapat Norderstedt belvárosában, egy ötcsillagos szállodában lakik, a hotel környékét lezárták, éjjel-nappal száz rendőr őrzi az épületet, a város felett egész nap két helikopter köröz, melynek zaja miatt többen panaszt tettek a polgármesteri hivatalban.

Akadt olyan lakos, aki azt kifogásolta, hogy a központban lakik, de gépkocsiját másfél kilométerre a lakásától le kellett állítania, a felesége azonban terhes és bármikor elkezdődhet a szülés. Azt a választ kapta, hogy a mentőautót mindenhova beengedik.

Az amerikai válogatottat szállító autóbuszt golyóálló üvegekkel szerelték fel, és egyedül erre a járműre nem festették fel az ország zászlaját. A nemzeti együttes a Hamburger SV edzőpályáján tréningezik majd, a létesítményt biztonsági kamerákkal szerelték fel és a környék valamennyi szeméttárolóját lezárták.