Halálos fenyegetések a svájci légiósnak

Vágólapra másolva!
A szerdai, török-svájci világbajnoki selejtezőn történt botrány után halálosan megfenyegették Benjamin Huggelt, a német Bundesligában szereplő Eintracht Frankfurt svájci labdarúgóját.
Vágólapra másolva!

Az alpesiek vb-részvételét jelentő 4-2-es hazai győzelem után a török futballisták végigkergették és ütlegelték a vendégeket a stadion folyosóin, a cserejátékosok közül Stephane Grichting akkora rúgást kapott az altestére, hogy kórházba kellett szállítani. A törökök által a dulakodás egyik kirobbantójának tartott Huggel internetes honlapjára az incidens óta 4500 üzenet érkezett, és mivel némelyik a játékos, illetve a családja elleni erőszakra buzdít, a "vendégkönyvet" már zárolták.

"Megtettük a szükséges intézkedéseket, de nem tudunk 50 biztonsági embert mellé állítani" - jelentette ki Michael Feick, az Eintracht szóvivője.

Abdullah Gül török külügyminiszter elítélte a rendbontást, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a berni első mérkőzésen is voltak provokáló plakátok, ráadásul Isztambulban "nem forgott veszélyben emberélet, és senki sem sérült meg".