A FIFA elutasította Bahrein óvását

Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elutasította a bahreiniek óvását, akik azért tiltakoztak a szervezetnél, mert a Trinidad és Tobago elleni világbajnoki pótselejtező visszavágójának utolsó pillanataiban a kolumbiai Oscar Julian Ruiz Acosta játékvezető érvénytelenítette az ázsiai együttes egyenlítő találatát, ami a hosszabbítást jelentette volna.
Vágólapra másolva!

A hazaiaknál Husszein Ali Baba a 95. percben úgy szerzett gólt, hogy a vendégek kapusának kezéből kipöckölte a labdát (a találatot veszélyes játék miatt érvénytelenítették). Így a második felvonást Trinidad és Tobago 1-0-ra megnyerte, és 2-1-es összesítéssel továbbjutott, ami számára világbajnoki részvételt jelent.

A FIFA nem is tárgyalta a beadványt, mert a bahreini vezetők az óvási határidő lejárta után nyújtották be tiltakozásukat.