Póta nem sokat pihent az olimpia után

Póta Georgina
Rio de Janeiro, 2016. augusztus 8. Póta Georgina a hongkongi Tu Hoj-kem elleni mérkőzésen a 2016-os riói nyári olimpia egyéni asztalitenisz-tornájának harmadik fordulójában a Rio de Janeiró-i Riocentro központban, a 3-as pavilonban 2016. augusztus 7-én. (MTI/EPA/Erik S. Lesser)
Vágólapra másolva!
Póta Georgina nem sokat pihent az olimpia után, a magyar asztaliteniszező már a következő szezonra készül. Az ősz legfontosabb versenye számára a hazai rendezésű Európa-bajnokság lesz, amelyet október 18-23-a között rendeznek meg Budapesten.
Vágólapra másolva!

„Örültem volna, ha a harmadik olimpiámon továbbjutok a következő körbe, mivel a korábbi játékokon is idáig jutottam, mint most, és a legjobb 32 között estem ki. Sokat nem pihentem Rió után. Egy hetet kaptam, de már megkezdődött a felkészülés a következő szezonra" – nyilatkozta Póta a 96.4 Rádió1-nek.

Elmondta, hogy sok nemzetközi versenye lesz, köztük természetesen kiemelt szerepet kap a hazai rendezésű Európa-bajnokság.

Póta Georgina a legjobb 32-ig jutott Rióban Forrás: MTI/EPA/Erik S. Lesser

„A cseh nemzetközivel kezdek, ott ötödik kiemelt leszek, de ott lesz többek között a belga nemzetközi is, úgyhogy nem kifejezetten a hazai Eb-re készülök, hanem az egész versenysorozatra" – hangsúlyozta a magyar válogatott versenyző.

Póta Georgina elárulta, hogy már nem izgul annyira a hazai versenyeken, mint régen. Korábban képes volt túlstresszelni az itthoni megmérettetéseket, de megtanult a hazai környezetből fakadó teherrel együtt versenyezni.