A teljes orosz küldöttséget kizárták a paralimpiáról

Vágólapra másolva!
A paralimpia vezetése keményebb, mint az olimpiáé, egy oroszt sem enged indulni Rióban a doppingbotrány miatt. Az oroszok fellebbeznek.
Vágólapra másolva!

A szeptember 7-én kezdődő riói paralimpán egyetlen orosz versenyző sem állhat rajthoz, miután a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) úgy döntött, kollektíven kizárja az összes orosz atlétát a játékokról.

A bizottság döntése abból a szempontból érdekes, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) a sportszövetségekre bízta a döntést arról, hogy rajthoz állhat-e orosz vagy sem az olimpián - kivéve az atlétákat, közülük senkit sem engedett indulni.

A múlt hónapban nyilvánosságra hozott, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) megbízásából készített McLaren-jelentésből derült ki, hogy Oroszországban állami hátterű doppingprogram működött az elmúlt években, és a paralimpikonoknál ugyanúgy, mint az olimpikonoknál.

Vitalij Mutko orosz sportminiszter szerint az IPC döntése "ellentmond a józan észnek, politikailag motivált és önkényes". Oroszország ezért jogi lépéseket tesz a kizárás ellen. "Fellebbezést nyújtunk be a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz. Harcolunk a sportolóinkért" – mondta Mutko. "Ha a CAS nem ad nekünk igazat, akkor polgári bírósághoz fordulunk."

A paralimpia szeptember 7-én kezdődik Rio de Janeiróban.