Megleckéztettük Brazíliát – de mi lesz ezután a magyar pólóval?

Varga Dániel
Rio de Janeiro, 2016. augusztus 18. A brazil Felipe Silva (b) és Varga Dániel a riói nyári olimpia férfi vízilabdatornáján az 5-8. helyért játszott Magyarország - Brazília mérkőzésen a Rio de Janeiró-i Olimpiai Uszodában 2016. augusztus 18-án. A magyar válogatott 13-4-re nyert, így az ötödik helyért játszhat. MTI Fotó: Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
A magyar vízilabda-válogatott egyetlen komoly ellenfelét sem tudta legyőzni az olimpián, a Montenegró elleni, ötösökkel elveszített negyeddöntő után így csak az 5-8. helyért szállhatott harcba. A házigazda brazilok elleni helyosztón aztán nagyon könnyedén, 13-4-re nyert, az ötödik helyért a görög-spanyol meccs győztese vár Magyarországra.
Vágólapra másolva!

Nem könnyű megemészteni, de sajnos az a realitás, hogy a magyar férfi vízilabda-válogatott jelenleg nincs ott a világ legjobb négy csapata között. Legalábbis az alapján, amit az olimpián produkált.

Igaz, hogy veretlenül sikerült megnyernie a csoportot, de nem mindegy, hogyan. Az utolsó, brazilok elleni csoportmeccsen

még a továbbjutásért is izgulni kellett

– ha a négyszeres olimpiai bajnok Ratko Rudic vezette együttes netán két góllal győz, akkor szégyenszemre a csoportból sem jutottunk volna tovább. Ettől azért mesze voltunk, simán nyertünk (hogy a szerbeket hogyan győzték le a brazilok, az továbbra is az olimpia legnagyobb talánya). De a hazaiak nem törték össze magukat, hiszen tudták: ha nyernek, akkor csoportelsőként a bivalyerős Montenegróval kell játszaniuk a négy közé jutásért.

A 2013-a vb-arany és az olimpiaspecialista elődök sikerei magasra tették a lécet. A galériáért kattintson a képre! Forrás: MTI/Illyés Tibor


Más kérdés, hogy nekik végül Horvátország is kemény diónak bizonyult (10-6-ra nyert a címvédő), így Brazília sem jutott el a legjobb négyig.

Bosszantó volt a sok döntetlen

Benedek Tibor csapata tehát simán, 10-6-ra lehozta a brazilok elleni meccset, így nyolc közé jutott. De ami előtte történt, arról érdemes még pár szót ejteni. A szerbek elleni peches döntetlenen még csak bosszankodtunk, ám az ausztrálok és a görögök elleni iksz után már

feltehettük a kérdést: lesz-e bármi esélye a csapatnak az éremre?

Hamar kiderült, hogy nem.

Montenegró ellen Varga Dénesék végig futottak az eredmény után, és bár sikerült döntetlenre menteni a találkozót, az ötösöknél ezt a pszichikai előnyt – a feltámadó csapat általában jobb passzban van a ráadás előtt – nem tudtuk továbbjutásra váltani. A játékunkat maga a magyar kapitány gyengének minősítette, Montenegró összességében megérdemelten jutott az elődöntőbe.

Nem érte meg tisztán játszani

A lebonyolítás ezzel együtt nem az olyan őszinte csapatoknak kedvezett, mint amilyen a magyar, Benedek ki is mondta a meccs után, ő nem tud mit kezdeni azzal, ha a szabályok lehetőséget adnak a csalásra. Az utolsó körben már nagyon ment a helyezkedés, aranyesélyes válogatottak botlottak meg gyenge csapatok ellen. Annyira ostobák a fogadóirodák sem voltak, hogy ezt bekajálják, a zárókör előtt úgy változtatták az oddszaikat, hogy belekalkulálták:

itt bizony esélyesek fognak botlani és pólótanoncok fognak oktatni.

Ez így is lett, nézzük csak, milyen eredmények születtek: a franciák legyőzték a horvátokat, Ausztrália pedig lemosta Görögországot.

Semmi értelme csoportelsőnek lenni

Benedek ki is emelte, hogy 2008-ban Pekingben még rendben voltak a szabályok, a csoportelső jutalmul kihagyhatta a negyeddöntőt, és rögtön négy közé jutott, így a csapatok nem taktikáztak.

Hosnyászky vízi csatája a brazilok ellen. A galériáért kattintson a képre! Forrás: MTI/Illyés Tibor


Ezzel együtt tény, hogy a magyar csapat veretlenül esett ki, ám

egyetlen komoly ellenfelét sem tudta legyőzni.

Hogy valamit változtatni kell, az egyértelműen látszik. Talán érdemes lenne visszamenni az időben a megnyert 2013-as világbajnokságig: mi volt az, ami akkor ment, most pedig nem? Három éve a háromszoros olimpiai bajnokok visszavonulása után, a fiatalok mély vízbe dobásával sikerült egy bukástól nem félő csapatot összehozni, mely parádés játékkal menetelt végig.

Vb-aranyérmesként talán a közönség is elvárta a tornagyőzelmeket, de több nem jött össze. Egy Eb-ezüstéremig jutott a csapat hazai pályán – a szerbek elleni döntő ráadásul nagyon csúnya volt –, idén meg Eb-bronzérmes lett a csapat, de

a magas elvárásokkal mintha nem tudna mit kezdeni.

Közhelynek tűnik, hogy már nyolc csapat is esélyes egy-egy pólótornán a dobogóra, de igaz. A feladat, hogy most a sportág nagy hazai koponyái megtalálják az élmezőnybe visszavezető utat. A javítási lehetőség mindenesetre gyorsan adódik, jövőre Budapesten lesz a vizes-vb.

A braziloknak azért tartottunk egy kis pólóleckét

Attól nem kellett félni, hogy hangulattalan lesz a brazilok elleni helyosztó, igaz, míg a csoportkörben még 10 ezren, ezúttal csak mintegy 3 ezren jöttek ki abba az arénába, ahol egy hete még Cseh Lászlóék szelték a vizet.

Vámos Márton lő. A galériáért kattintson a képre! Forrás: MTI/Illyés Tibor


Egy pillanatig sem volt kérdéses, hogy ki jut tovább, az első perctől érezni lehetett, hogy ebből macska-egér játék lesz. Erdélyié volt az első magyar gól, éles szögből talált be, majd Varga Dénes ziccergólja következett. Aztán felrobbant az aréna, mert Baches szépíteni tudott, de

ezzel jó időre ellőtték a puskaporukat a házigazdák.

Decker távolról lőtt bombagólt, majd emberelőnyben Erdélyi volt újra eredményes, ezzel zárult az első negyed.

A folytatásban sem kellett izgulni, Vámos minden erejét beleadva lőtt, és majdnem kiszakította a hálót, Varga Dániel magyar időkérés után talált be, Szivós pedig két méterről mattolta Sorót.

Nagy szerepe volt Nagy Viktornak abban, hogy

a brazilok egy gólnál befékeztek,

szebbnél szebb védéseket mutatott be. A magyarok próbálták élvezni a meccset, és szinte fél gőzzel pólózva is úgy alakult az eredmény, ahogyan a mieink szerették volna.

Nagy Viktor. A galériáért kattintson a képre! Forrás: MTI/Illyés Tibor


A legjobb formában ma Erdélyi Balázs volt, a harmadik negyedet két góllal kezdte, főleg a második, éles szögből szerzett találata volt igen látványos. Ekkor kaptak egy fórt a brazilok, és sikerült megduplázni a góljaik számát, eljutottak kettőig.

Nay Viktor viszont nagyon nem szeret gólt kapni, Perrone távoli gólja után majdnem leszedte a védők fejét. A közönség nagy hangulatban volt, tapsolt, táncolgatott, ünnepelt, a brazilok nem is igazán bánták, hogy 9-3-ra az ellenfél vezet.

Jegyzőkönyv

Férfi vízilabdatorna, az 5-8. helyért:
Magyarország-Brazília 13-4 (4-1 3-0, 4-3, 2-0) – az élő közvetítés
Olimpiai Uszoda, 5000 néző, v.: Gomez (olasz), Rezvani (iráni)
Magyarország: Nagy - Erdélyi 4, Varga Dé. 2, Varga Dá. 1, Vámos 1, Szivós 1, Kis G. 1. Cserék: Zalánki 1, Decker Á. 1, Hárai 1, Manhercz, Hosnyánszky
Brazília: Soro - Baches 2, Crivella 1, Perrone 1, Oneto Gomes, Da Costa, Vrlic. Cserék: Franco, Alonso, Rocha, Guimaraes, Salemi
emberelőny/gól: 6/4, illetve 11/0

Hárai és Kis Gábor emberelőnyből volt eredményes, közte Crivella hat méterről lőtt nagy gólt (11-4). A hangulat a végére leült, Zalánki is rezignáltan vette tudomásul, hogy a szép lövése után már egy tucat gólnál jár a magyar csapat (12-4).

A végén Varga Dénes gondoskodott arról, hogy több mint háromszor annyi gólunk legyen, mint a házigazdának, így a vége: 13-4. A közönség – a végére összegyűltek ötezren – tapsolt, a csapattagok gratuláltak egymásnak.

Négy éve ötödik lett a legendás Kemény-csapat

A folytatásban a magyar csapat a görög-spanyol meccs vesztesével mérkőzhet meg az ötödik helyért, így a kérdés az, hogy sikerül-e elérni ugyanazt a pozíciót, mint négy éve, Londonban.

Akkor az a végeredmény összességében óriási csalódást okozott mindenkinek, a legfájóbb a víz alatt sírva fakadó Kásás Tamást volt látni. Érdemes visszaemlékezni, hogy a legenda mit mondott akkor a hogyan továbbról? "Nem tudom, mit hoz a jövő, de az biztos, hogy nagyon nagy türelemre lesz szükség.

Újítani kell minden szinten, lehetőséget kell adni másoknak. Nem tudom, milyen az utánpótlás, annyira nem ismerem a játékosokat, de biztos, hogy vannak tehetséges pólósok, új, lelkes, sikerre éhes csapatot kell kialakítani."