Hatodik olimpiáján érmet nyerne a magyar vívónő

Mohamed Aida
Mohamed Aida
Vágólapra másolva!
Mohamed Aida eddigi legjobb olimpiai helyezése a negyedik volt, de feltett szándéka, hogy Rióban dobogóra áll. Mint az Origónak a helyszínen elmondta, ehhez papírformát kell borítania.
Vágólapra másolva!

Ez már a hatodik olimpiája lesz. Mit érez?

Olyan izgalommal jöttem, mint az elsőre. A helyszínen már jártam, Rio nem ismeretlen számomra, mégis, amikor beléptem az olimpiai faluba, újra végigfutott a hátamon hideg. Ez az, amit nem lehet megunni sohasem.

Milyen előnyt tud az előző öt játékokon szerzett tapasztalatból kovácsolni?

Úgy gondolom, nagy előny, hogy rutinos versenyzőként állhatok pástra, a negatívum talán annyi, hogy az emberben annyi élmény és tapasztalat van, hogy néha túl sok gondolat kavarog bennem. Próbálok a pozitív élményekből táplálkozni, és a korábbi olimpiákon elkövetett hibáimból tanulni. Sok elszalasztott pillanatom volt már korábban, de most ezekre nem szeretnék már gondolni. Az biztos, hogy

A szervezetem annyira készült, hogy lebetegedtem, most próbáltam ezt megelőzni az immunrendszerem megerősítésével. Most még majdnem egy hetem van hátra a versenyig, ilyenkor a regenerálódásnak és a pihenésnek is nagy szerepe van.

Mohamed Aida az olimpia faluban Forrás: Origo


Rióról sok jót, de ugyanennyi rosszat is lehet hallani. Ön mit gondol a városról?

Vegyes érzelmekkel jöttem. Áprilisban jó tapasztalatokat szereztem itt, de azóta hallottunk rossz híreket a közbiztonságról, a helyszíneket kapkodva készítették el, ezekről majd menet közben derül ki az igazság.

Látta már a vívócsarnokot?

Már vívtam is benne, úgy gondolom, hogy az olimpiához méltó helyszín lesz.

Milyen eredményt tűzött ki maga elé?

Szeretnék nagyon jól vívni, és nyilván azért jöttem, hogy egy érmet hazavigyek. De ami nagyon fontos, hogy milyen érzésekkel állok majd a páston. Azon dolgozom, hogy csúcsformába kerüljek.

Vívásban mennyire számít a papírforma?

Ebben a sportban nem mindig az esélyesek nyernek. Bízom is benne, hogy most is ez fog történni, mert a nyolc közé jutásért várható ellenfeleket magasabbra taksálják nálam. Szeretném felborítani a papírformát, szeretnék én lenni a meglepetés.

Lesz magyar vívóarany?

Igen.

A csütörtöki program a magyar zászló felvonása volt Forrás: Origo


És ki fogja megnyerni?

Nem mondom meg (nevet). Ami biztos, hogy nagyon nehéz sorsolásokra van kilátás, és minden összpontosításra szükség lesz a siker érdekében.

Jövő szerdán 15.25-kor, a tunéziai Inesz Bubakrival vív a nyitókörben. Milyen program vár még önre addig?

Csütörtökön volt a zászlófelvonulás, pénteken szeretnék felvonulni a nyitóünnepségen, és most látogattunk el Knapek Edinával egy négydimenziós "hullámvasútra". De azért még készülnünk is kell.

már csak finomítani kell pár dolgon. Szeretném a kondimat szinten tartani, még most nézek majd körül, hogy milyen sportolási lehetőségek vannak. Vagy futni fogok, vagy konditerembe megyek majd.

Névjegy

Született: 1976. március 12., Budapest
Egyesület: Újpesti TE
Versenyszáma: tőr egyéni
Legjobb eredményei: egyéniben: vb-2. (1993), vb-3. (2002, 2003, 2006,
2007), Eb-2. (1992), Eb-3. (2015); csapatban vb-3. (1994), Eb-1. (2007), Eb-2. (2001, 2002, 2008), Eb-3. (1999, 2013)
Olimpiai eredményei: egyéniben: 4. (2004), 7. (2000), 8. (1996), 10. (2008), 13. (2012); csapatban - 4. (1996, 2008), 6. (2000)