Utálta az olimpiát a doppingoló orosz úszónő

Julia Jefimova
2609857 04/20/2015 Yulia Yefimova in the women's 200 metre butterfly event during the Russian Swimming Championships at Olympic Stadium in Moscow. Alexander Vilf/RIA Novosti
Vágólapra másolva!
Julia Jefimova azon kevés orosz sportolók egyike, aki úgy indulhatott el az olimpián, hogy korábban kétszer is bukott doppinggal. Megkapta a magáét a nézőktől és a versenytársaktól is, nem csoda, hogy utálta a riói olimpiát, ahogy volt.
Vágólapra másolva!

"Amikor az ember egy versenyre megy, azt mindig pozitívan teszi. Találkozik ismerősökkel, barátokkal, és úgy érzi magát, mint egy ünnepnapon. Rióban azonban ez nem így történt számomra.

- mondta Jefimova a BBC-nek.

Az orosz úszónő ezüstérmet nyert 200 mellen, de már az előfutamokban is folyamatosan kifütyülték a nézők, és az ellenfelek is megjegyzéseket tettek rá. Nem véletlenül: 2013-ban 16 hónapra eltiltották anabolikus szteroidok használata miatt, majd a meldonium-botrányban is érintett volt 2016 elején.

Julia Jefimova Forrás: RIA Novosti/Alexander Vilf

A FINA azért engedte elindulni, mert a szer nyomait januárban mutatták ki a szervezetében, márpedig a szer csak 2016 elejétől került fel a tiltott szerek listájára. A szövetség azzal érvelt, hogy egyelőre nem tudják, milyen gyorsan ürül ki a szervezetből a szer, így ez alapján nem tilthatják el Jefimovát.

Jefimova elmondta, nem haragszik Lilly Kingre sem. Az amerikai úszónő többször is szóvá tette, hogy az orosznak semmi keresnivalója a játékokon, hiszen többszörösen lebukott csaló.