Könnyedén lőtt másfél tucatot a Benedek-csapat a grúzoknak

Erdélyi Balázs; Varga Dénes edzés EGYÉB TÁRGY Közéleti személyiség foglalkozása labda sportoló SZEMÉLY TÁRGY vízilabdázó
Budapest, 2016. március 22. Erdélyi Balázs (b) és Varga Dénes a férfi vízilabda-válogatott sajtónyilvános edzésén a budapesti Császár-Komjádi Sportuszodában 2016. március 22-én. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Az olimpiai felkészülés állomásaként szolgáló BENU Kupán a magyar férfi vízilabda-válogatott 18-5-re verte Grúziát. Tíz magyar játékos is gólt tudott szerezni.
Vágólapra másolva!

A hűvös idő és az eső miatt a Hajós Alfréd uszoda fedett medencéjében rendezett meccsen a mieinknél, a pénteki találkozóhoz hasonlóan, nem játszott az új csapatkapitány, Varga Dénes, illetve Hárai Balázs.

A nyitó felvonás Decker Attila védésével és Varga Dániel találatával indult, aztán Tóth Márton növelte az előnyt emberelőnyből. Zalánki Gergő akciógóljával már három volt a magyar fór, majd az első nyolc perc pazar akcióval zárult: Vámos Márton szolgálta ki tökéletesen a védőjéről leforduló Erdélyi Balázst (4-0).

Erélyi Balázs az egész mérkőzésen remekül játszott Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A folytatás újabb Erdélyi találatot hozott, majd Manhercz Krisztián szerezte a hatodik magyar gólt. Decker parádés védése után indította a megúszó Bedő Krisztiánt, aki

kihasználta a ziccert, aztán a következő támadást is góllal fejezte be (8-0).

Hosnyánszky Norbert emberelőnyből talált be, ezt követően Erdélyi szerezte meg saját maga harmadik, a magyar válogatott 10. gólját másfél perccel a nagyszünet előtt. Az utolsó találat a második negyedben Manhercz nevéhez fűződött, aki Hosnyánszky tökéletes centerezése után húzta a labdát a kapuba.

Nem volt megállás

A fordulás után többször a kapufa akadályozta meg a magyar csapatot előnye növelésében, ám Varga Dánielt már a léc sem foszthatta meg második góljától. A grúz együttes két és fél negyed, azaz

húsz perc elteltével vette be először a magyar csapat kapuját,

amelyet ekkor már Nagy Viktor védett (12-1). Egy percen belül ismét betaláltak a vendégek, a túloldalon pedig Erdélyi használta ki a kínálkozó lehetőséget, majd újabb góllal a grúzok tíz találatra csökkentették a különbséget (13-3).

Nagy Viktornak nem sok dolga volt szombat este Forrás: MTI/Kovács Tamás

A záró negyed első gólját Szivós Márton szerezte, ő volt a magyar csapatkapitány a találkozón. Erdélyi kiszorított helyzetből is belőtte ötödik találatát, a grúzok csapatuk negyedik góljával feleltek, majd Decker Ádám iratkozott fel a góllövőlistára (16-4). A megúszó Hosnyánszky magabiztosan értékesítette ziccerét, erre másfél perccel a végső dudaszó előtt válaszolt Grúzia.

Vámos ötméteresét és ziccerét is hárította a grúz kapus

- 32 százalékra javítva ezzel védési statisztikáját -, a mérkőzés utolsó gólját azonban így is Vámos szerezte 13 másodperccel a vége előtt, beállítva a 18-5-ös végeredményt.

A nap másik mérkőzésén a nagyszünet előtt lehengerlően játszó olimpiai bajnok horvát csapat öt góllal legyőzte az ausztrálokat.

Benedek Tibor együttese riói csoportellenfele, az ausztrál válogatott ellen zárja a tornát vasárnap délelőtt a Hajós uszoda fedett medencéjében.

Eredmény:
Magyarország-Grúzia 18-5 (4-0, 7-0, 2-3, 5-2)
magyar gólszerzők: Erdélyi 5, Bedő, Hosnyánszky, Manhercz, Varga Dá. 2-2, Decker Á., Szivós, Tóth M., Vámos, Zalánki 1-1

A nap másik mérkőzésén:
Horvátország-Ausztrália 13-8 (5-1, 4-0, 2-4, 2-3)

Pénteken játszották:
Magyarország-Horvátország 12-11 (3-3, 1-3, 4-2, 4-3)
Ausztrália-Grúzia 20-6 (6-1, 4-1, 6-3, 4-1)

A férfi torna állása: 1. Magyarország 6 pont, 2. Horvátország 3, 3. Ausztrália 3, 4. Grúzia 0
(Pontazonosság esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.)

A BENU Kupa férfi tornájának további programja:
vasárnap:
Hajós uszoda, fedett medence:
Magyarország-Ausztrália 10.00
Hajós uszoda:
Horvátország-Grúzia 10.00

Nők:
Szerdán játszották:
Olaszország-Magyarország 10-7 (2-4, 2-3, 5-0, 1-0)
Spanyolország-Ausztrália 9-8 (3-2, 2-2, 0-3, 4-1)
Csütörtökön játszották:
Ausztrália-Magyarország 5-3 (3-2, 1-0, 0-1, 1-0)
Spanyolország-Olaszország 13-12 (2-3, 5-4, 3-2, 3-3)
pénteken játszották:
Magyarország-Spanyolország 8-8 (2-2, 3-2, 2-1, 1-3)
Ausztrália-Olaszország 10-8 (4-2, 2-3, 2-2, 2-1)
A női torna végeredménye: 1. Spanyolország 7 pont, 2. Ausztrália 6, 3. Olaszország 3, 4. Magyarország 1