Nem sok jót ígér a kajakosoknak Fábiánné titkos borítékja

Vágólapra másolva!
Fábiánné Rozsnyói Katalin edző szerint meglepetés lenne, ha Londonban újra két aranyérmet szereznének a kajak-kenusok, mert a sportágban dzsumbujállapotok uralkodnak. Douchev-Janics Natasa menedzsere ugyanakkor természetesnek tartja, hogy egy olimpia előtt őrültekháza van, és bár korábban Csipes Ferenc szereptévesztéséről beszélt, örül neki, hogy a múlt héten a Kovács, Janics páros szétültetéséről beszélő edző meggondolta magát.
Vágólapra másolva!

Csipes Ferenc, a Honvéd edzője a duisburgi kajak-kenu világkupa előtt azt mondta, hogy szétülteti az olimpiai bajnoki címvédő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa duót, amennyiben nem verik meg fölényesen lánya, Csipes Tamara és Szabó Gabriella párosát. Az edző terve nagy vihart kavart, Janics menedzsere, Csonka Gábor Csipes szereptévesztéséről és önkényes akciójáról beszélt az Indexnek, a Hvg.hu pedig meg nem nevezett forrásra hivatkozva azt írta, hogy Kovácsék nem is akartak elutazni Németországba. (Csipes klubedzőként eldöntheti, hogy hol induljanak a versenyzői, Janicsnak azonban a másik három kajakossal szemben nem ő az edzője.)

Az olimpiai címvédő páros végül rajthoz állt a világkupán, az elődöntőben a legjobb időt érte el, a döntőből azonban kizárták, mert túl könnyű volt a hajója. Janicsék egykori edzője, Fábiánné Rozsnyói Katalin kételkedik abban, hogy volt tanítványai véletlenül hibáztak. "Abszurd a történet, egy kétszeres olimpiai bajnoknak könnyebb lesz a hajója, amikor az előtte való héten abban versenyzett, és akkor még nem volt könnyebb? Darázsfészek, és mindenki jó pofát vág az egészhez. A helyükben én is így tettem volna, hiszen a válogatóverseny még csak most következik" - mondta az [origo]-nak a korábban hatszor is az év edzőjének választott Fábiánné.

12 deka nem oszt, nem szoroz

Csipes Ferenc ezzel szemben nem hiszi, hogy szándékosságról lett volna szó, érdeklődésünkre röviden annyit mondott: "Előfordulhat ilyen egy hajóval." Janics menedzsere szerint az olimpián semmiképpen nem történhet hasonló a duó hajójával. "Ezt a hajót már a középfutam előtt mérlegelték, és az előfutamban minden rendben volt vele. Hogy miért pont ekkor hiányzott belőle 12 dekányi súly, senki nem tudja megmagyarázni, de biztos, hogy nem szándékosságról van szó" - fogalmazott Csonka, aki szerint a páros annyit tanult az esetből, hogy legközelebb a biztonság kedvéért inkább nehezebb lesz a hajója, mert 12 deka nem oszt, nem szoroz az eredményt illetően.

Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Fábiánnénak markáns véleménye van arról, hogy Csipes edző kilátásba helyezte az olimpiai címvédő páros szétültetését. "Nem ő ültette őket össze, én találtam és én kísérleteztem ki őket együtt. Én most is őket indítanám párosban, nem erőltetnék valaki olyat, aki lehet, hogy világbajnok, de más számban alulszerepelt."

Minden edzés olimpiai döntővel ér fel

A kérdés mostanra megoldódott, Horváth Gábor, a Honvéd szakosztály-igazgatója a Nemzeti Sportnak elmondta: egyeztetett az érintettekkel, és az a döntés született, hogy együtt maradhat a Kovács, Janics és a Csipes, Szabó duó is, és a júniusi válogatón dől majd el, melyik indul az olimpián. "Csipes Ferenc mindkét egység felkészítésében részt vesz, vagyis a második válogatóig Natasa elutazik a párosedzésekre Szolnokra, hogy együtt készülhessen Kovács Katalinnal."

"Natasa kedden már velem edzett" - erősítette meg Csipes Ferenc. "Mindig is könnyű volt Natasával dolgozni, de mindegyik lánnyal könnyű dolgozni" - válaszolta arra a kérdésünkre, hogy a világkupán történtek nem árnyékolják-e be a közös felkészülést.

Janics menedzsere az [origo]-tól tudta meg a hírt, hogy mégsem lesz szétültetés. "Pozitívan értékelem ezt, hogy Feri fölülemelkedett a korábbi gondolatain, ha pedig a lányok bíznak benne, akkor olyan ez, mint a mese. Ha a szakmai részét nézem, nagyon fontos, hogy az a páros, amelyik majd az olimpiára mehet, olyan környezetben készüljön, mintha minden edzésen olimpiai döntőt vívna."

Fábiánné titkos jóslata

Fábiánné hangsúlyozta, hogy senkit nem szeretne megbántani, de nem tetszik neki, ami mostanság a sportágban zajlik. "Ez a dzsumbuj, ami most kialakult a férfi szakágtól kezdve a nőin át a kenuig, korábban nem volt jellemző soha. Senki nem tud normálisan készülni, szerencse, hogy ilyen jól szerepelnek mostanában az úszók, majd ők hozzák az eredményeket Londonban" - utalt Fábiánné arra, hogy nem vár fényes szereplést a magyar kajak-kenusoktól. A sikeredző leírta egy papírra, hogy mire számít Londonban, a jóslatot borítékba zárta, és csak az olimpia után mutatja majd meg. "Érem biztos, hogy lesz" - szögezte le Fábiánné.

Kovács Katalin februárban azt mondta: mind a négy női szám megnyerhető Magyarország számára, de Janics Natasa is bizakodóan nyilatkozott. "Ők optimisták, mert nem látják saját magukat" - mondta erre Fábiánné, akitől Janics 2007-ben, Kovács pedig nem sokkal a pekingi olimpia előtt ment át egy másik edzőhöz.

"Ha két aranyérmet nyernek a kajakosok, akkor megint nagyon sokat szereztek, de a kettő is egy álom" - folytatta Fábiánné. "Meg kell nézni, hogy ki és hogyan szerezte négy éve, aztán nézzék meg, hogy most kik indultak Duisburgban, akik közül voltak olyanok, akik a döntőbe sem kerültek" (az olimpiai címvédő Vajda Attila hatodik lett C-1 1000 méteren - a szerk.).

Forrás: MTI/Kovács Tamás

Természetes az őrültekháza

Csipes Ferenc viszont nem aggódik az utóbbi napok bizonytalansága miatt. "Reméljük, emiatt nem lesznek rosszabbak, mert elméletileg mind a három 500-as számot nyerni kéne az olimpián. Egyelőre így alakultak a dolgok, meglátjuk, hogyan áll majd össze a négyes, amelyről a kajakszövetség elnöksége dönt. Ez van, ezt kell szeretni."

Csipes Ferenc csak azért nem örül a duisburgi hajóügynek, mert így nem tudta megnézni, hogy mire menne egymás ellen a Kovács, Janics és a Szabó, Csipes kettős. "Ez csak akkor jelent problémát, ha nem lesz magyar győztese az olimpiának 500 női párosban. Előtte még lesz egy Európa-bajnokság, ott majd a jobbik, a válogatón győztes páros fog indulni, és már látható lesz, hogy lesz-e esélyünk az olimpián vagy nem."

Csonka Gábor Athén óta együtt dolgozik Janiccsal, előtte pedig a szegedi klubot vezette. "Sportvezetőként minden olimpia előtt őrültekháza volt. Ez természetes ott, ahol világsztárok küzdenek a kijutásért. A vízilabdásoknál is ez van, őrületes háttércsaták folynak, ez egy természetes velejárója az olimpiai szereplésnek, nem kell túllihegni" - mondta a menedzser.