Kásás Zoltán: Nehéz lenne a szerb kispadon ülni

Vágólapra másolva!
A brit férfivízilabda-csapat tanácsadójaként dolgozó Kásás Zoltán számára nem jelentett problémát a hazai kispadon ülni a magyarok ellen, de mint az [origo]-nak Londonban elmondta, a szerbek szakvezetőjeként már nem dolgozna szívesen.
Vágólapra másolva!

"Ezeknek a játékosoknak - finoman fogalmazva - hat év előképzés hiányzik, és ezt nem lehet gyorsan behozni. Ehhez képest maximálisan teljesítenek az olimpián" - nyilatkozta az [origo]-nak Kásás Zoltán a 17-6-os magyar sikerrel végződött szombati pólómeccs után.

A háromszoros olimpiai bajnok Kásás Tamás apja elmondta: tavaly még úgy volt, hogy nem is indulhat a brit férficsapat az olimpián, de a játékok utáni jövője is kérdéses: "November-decemberig nem lehet tudni, hogy mi lesz. Gondolom, az olimpia nagyon sokba került, mindenhol le fogják faragni a költségeket, és az úszószövetségtől az úszók kapják a legtöbbet."

A pólós pályafutása során olimpiai ezüstéremig és világbajnoki címig jutott Kásás Zoltán két hónapja igazolt a brit csapathoz, amely 1920 után játszik újra olimpián. Az előzményekhez képest a tréner szerint a brit válogatott eddig szépen helytállt az olimpián.

Kérdésünkre elmondta: a szíve nem ver másként egy magyar és egy brit gólnál, de mindkét csapat sikerében bízik. "Nagyon örülök, amikor gólt lőnek a brit játékosok, mert tisztában vagyok vele, hogy honnan indultak el, és mennyit tudnak. Egy magyar, horvát, szerb vagy amerikai csapat ellen gólt szerezni fantasztikus dolog. Úgy gondolom, hogy az angol játékosok meccsről meccsre a maximumot nyújtják. Arra számítottam, hogy a magyarok elleni meccsen nagyon el fognak fáradni a végére, de jól tartották magukat."

A magyar válogatotton enyhe önbizalomvesztést érzékelt a pólótornán, de úgy látja, hogy lassan ez helyreáll. "Át kell gyúrni magunkat ezen, de az olimpia valójában az amerikaiak elleni meccs után, a kieséses szakaszban kezdődik el."

A magyarok elleni meccsen nem érezte kényelmetlenül magát a brit kispadon , de azt elismeri, hogy az olimpia előtt nem csatlakozott volna bármelyik válogatotthoz: "A brit kispadon ülni nem nehéz, a szerb kispadon viszont az lenne. Június elején jöttem ide, két hónap alatt nem lehet sokat csinálni, minimális dolgokon próbáltunk változtatni, igyekeztünk az alapokat megerősíteni. A kispadon ülni most azért sem volt nehéz, mert a két csapat között óriási a különbség" - utalt a tizenegy gólos magyar diadalra.