Eltilthatják a kokszkirály edzőkkel dolgozó sportolókat

Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság által javasolt új szabály értelmében a jövőben már akkor eltiltással lehetne sújtani egy sportolót, ha kiderül, olyan edző irányítja a felkészülését, akinek volt korábban doppingügye.
Vágólapra másolva!

Amennyiben egy sportoló olyan szakemberrel dolgozik együtt, akit korábban doppingolás miatt eltiltottak, a versenyző szintén büntetésre számíthat. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) által javasolt szabály célja, hogy a jövőben megakadályozzák a hírhedt csaló edzők újbóli felbukkanását.

Ez azt jelenti, hogy a 110 gátas világbajnok Jason Richardson, vagy a szombaton a 100 méteres síkfutásban olimpiai ezüstöt szerző másik amerikai, Carmelita Jeter is bajban lenne, hiszen mindkettejüket az a Mark Block irányítja, aki korábban a Balco doppinglabor botrányában tízéves eltiltást kapott.

A NOB orvosi bizottságának elnöke, Arne Ljungqvist kijelentette, ezt a lehetőséget mindenképpen meg kell vitatni a NOB-on belül.

"Vegyük például Marion Jonest, aki annak idején attól a Charlie Francistól kapott tanácsokat, akit Ben Johnson szteroidhasználata miatt eltiltottak. Ezt meg kell akadályozni, az ilyen típusú kapcsolatokat ugyanúgy doppingvétségként kellene elkönyvelni. Reméljük, a Nemzetközi Doppingellenes Szervezet, a WADA legalább tesz arra kísérletet, hogy foglalkozzon ezzel a kérdéssel " - mondta.