Storcz Botond: El kell kezdeni komolyan készülni

Vágólapra másolva!
Négy arany-, két ezüst- és három bronzérmet szerzett Magyarország a zágrábi Európa-bajnokságon, ami az elmúlt évek eredményeihez képest szerénynek tűnik, pedig az olimpiai számokat tekintve három arany is a magyaroknak jutott, akik a németek mögött a második helyen zártak az éremtáblázaton.
Vágólapra másolva!

"Olimpiacentrikusan kell nézni a zágrábi Európa-bajnokság eredményeit, hiszen a válogatóversenyek is a londoni programnak megfelelően lettek kiírva, és a válogatók során az olimpiai számokban szereplő versenyzők nem indulhattak a nem olimpiai számokban, és ez megérződött az eredményességen" - értékelt Storcz Botond szövetségi kapitány, kiemelve: ha olimpiai mérleget kell vonni, három arany-, egy ezüst- és egy bronzérem jutott a magyaroknak.

Fontos, hogy ötkarikás számban nyert Dombi Rudolf és Kökény Roland (K-2 1000 m), Kovács Katalin és Douchev-Janics Natasa (K-2 500 m), valamint egyéniben Douchev-Janics (K-1 200 m), aki szülésből visszatérve is duplázni tudott az Európa-bajnokságon.

Ezüstérmes lett K-1 500 méteren Kozák Danuta, míg a Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kovács Katalin, Fazekas Krisztina összetételű kvartett a harmadik lett K-4 500 méteren. Utóbbi az elmúlt három év világbajnoki győzelmei után nem a legjobb eredmény, ám Storcz Botond szerint nincs tragédia.

"A női négyes az Európa-bajnokságot megelőzően mindössze kétszer evezett együtt, ezek közül az egyik egy első, úgynevezett összeszoktató edzés volt. Tudtuk előre, hogy az Eb-n így fognak indulni, hiszen csak a múlt hét végén zárult le a válogatás, s ehhez még hozzájött, hogy a gyomorpanaszokkal küzdő Kovács Katalin sem volt százszázalékos állapotban. Mostantól el kell kezdeni komolyan készülni, és szerintem abszolút reális esély van a jobb eredményre" - fogalmazott Storcz, hangsúlyozva, hogy nem gondolkodik az egység összetételének módosításán.

Férfi négyesünk (Tóth Dávid, Kammerer Zoltán, Kulifai Tamás és Pauman Dániel) számára az Eb beszámított az olimpiai válogatásba, s mivel csak az ötödik helyen zárt a csapat, a kapitány még gondolkozik az összeállításról, döntését kedden hozza meg.