Száz magyar paralimpikont ellenőriztek

Vágólapra másolva!
Eddig mintegy száz doppingellenőrzésen estek át a londoni paralimpia kvalifikációs versenyeiben részt vevő magyar sportolók, akiket kétszáz forintos Tesco-kuponokkal bárki támogathat.
Vágólapra másolva!

A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke, Gömöri Zsolt kifejtette, hogy az érintett fogyatékkal élő sportolók fele már volt szűrésen, de rájuk is vár még kontroll, melynek összköltségét a NEFMI állja a Magyar Antidopping Csoport (MACS) felé.

"Száztizenkét nappal a paralimpia előtt 15 kvótánál tartunk, ez azonban még bővül. Összességében 11-14 úszóval, két cselgáncsozóval, két erőemelővel, két-három asztaliteniszezővel számolunk, ehhez járulhatnak még teniszezők és atléták, utóbbiak Athén után szerepelnek ismét a játékokon" - mondta Gömöri Zsolt, hozzátéve: a 2008-as pekingi játékok előtt a magyar lakosság 18 százaléka ismerte a paralimpiát, ez az arány várhatóan javulni fog London után.

Az MPB jövő pénteki közgyűlésén fogadja el a londoni csapatnévsort, a nemzetközi bizottság pedig négy nappal később igazolja vissza hivatalosan a kvótákat.

Az MPB együttműködési megállapodást kötött Tescóval, melynek értelmében az üzletlánc vásárlói május 21-től hat héten át kétszáz forintos kuponok megvásárlásával támogathatják a magyar paralimpikonokat.

A már kvótával rendelkező sportolók:
Berecki Dezső, Csonka András és Pálos Péter asztaliteniszező, Sors Tamás és Vereczkei Zsolt úszó, Gurisatti Gyula és Dávid Krisztina sportlövő, Szabó Nikolett és Papp Gábor cselgáncsozó, Sas Sándor és Szávai Csaba erőemelő, Osváth Richárd, Szekeres Pál, Krajnyák Zsuzsanna és Dani Gyöngyi vívó