Csernoviczki ipponja Eb-bronzot ért, Ungvári ötödik lett

Vágólapra másolva!
A 48 kg-os Csernoviczki Éva bronzérmet nyert, a 66 kg-ban címvédő Ungvári Miklós pedig ötödik lett csütörtökön a cseljabinszki cselgáncs Európa-bajnokságon, amely az olimpiai kvalifikációs sorozat utolsó állomása.
Vágólapra másolva!

A háromszoros Eb-ezüstérmes Csernoviczki a bronzéremig tartó vigaszágon Ljudmila Bogdanova után - akit karfeszítéssel győzött le - az ugyancsak orosz Natalja Kondratyevával találkozott. A mérkőzést végig a tatabányaiak büszkesége irányította, jukót érően vitte földre ellenfelét, akit kétszer intettek is, majd az egyoldalú találkozó 25 mp-cel a hivatalos idő előtt ért véget, amikor a 25 éves magyar ippont érő dobással nyert.

Ungvári a bronzért a szlovén Rok Draksiccsal szállt szembe, a meccs mindössze 71 másodpercig tartott, ekkor az Eb-harmadik rivális ippont dobott a háromszoros vb-bronzérmes magyaron, aki ezzel ötödikként zárt.

Csernoviczki az Eb előtt ötödik, Ungvári pedig a kilencedik volt az olimpiai kvalifikációs világranglistán, így eleve ötkarikás kvótát érő helyen álltak, a nőknél ugyanis súlycsoportonként a legjobb 14, a férfiaknál a legjobb 22 utazhat Londonba.

Az 57 kg-os Karakas Hedvig a vigaszágon a német Miryam Roper ellen lépett tatamira, és vazaarival kikapott, így lemaradt a bronzmérkőzésről, és hetedikként zárt.

Pénteken Nagysolymosi Sándor (81 kg), Csoknyai László (81) és Gáspár Eszter (63) lép tatamira az oroszországi kontinenstornán, ahol 45 ország 379 dzsúdósa verseng.