Tíz magyar súlyemelő küzd kvótáért az Eb-n

Vágólapra másolva!
Kiss Attila is ott lesz Antalyában, így mindkét nemnél teljes válogatott, a férfiaknál hat-, a nőknél négyfős magyar csapat próbálja meg kiharcolni a még lehetséges egy-egy kvótát a londoni nyári olimpiára a hétfőtől vasárnapig tartó törökországi súlyemelő Európa-bajnokságon.
Vágólapra másolva!

A létszámbővülésről Bökfi János szövetségi kapitány számolt be, hozzátéve, hogy a vírusos fertőzésen átesett Kiss ugyan még mindig nem teljesen egészséges, így is vállalta azonban a szereplést az Eb-n.

"Mégis a maximális hat emberrel próbáljuk meg a kvalifikációt, mert bár Attila nem jött teljesen rendbe, lehet, hogy az ő remélt néhány pontjára is szükség lesz ahhoz, hogy a férfiak csapatversenyében ott végezzünk az egy kvótát adó első hét hely valamelyikén" - mondta a szakvezető.

A nőknél adott volt a négyfős gárda, az ő csapatversenyükben az első hatba kell beférkőzni ahhoz, hogy egy magyar emelő indulhasson az olimpián.

A nevezési eredményük alapján kategóriájukban öten indulhatnak majd a legerősebbeket felvonultató A csoportban: a nőknél Nagy Nikoletta és Krutzler Eszter, a férfiaknál pedig Baranyai János, Gyurkovics Ferenc és Nagy Péter.

Az Eb-csapatok összetétele:
férfiak:
62 kg: Soóky Gergely
69 kg: Lerch Zsolt
85 kg: Baranyai János
94 kg: Kiss Attila
105 kg: Gyurkovics Ferenc
plusz 105 kg: Nagy Péter

nők:
63 kg: Nagy Nikoletta és Szilágyi Kinga
69 kg: Krutzler Eszter
plusz 75 kg: Magát Krisztina