Gyurta döntős 200 mellen

Vágólapra másolva!
Gyurta Dániel 2:09.73 perccel az ötödik helyen jutott be a 200 méteres mellúszás csütörtöki fináléjába a pekingi olimpián.
Vágólapra másolva!

Az athéni ötkarikás ezüstérmes Gyurta az elődöntőben lassabban kezdett, mint az előfutamban, de így is az élmezőny közelében úszott. Az utolsó 50-et szokás szerint alaposan megnyomta, s mindössze egy századon múlt, hogy a futamgyőztes kanadai Mike Brown (2:08.84 p) mögött nem második, hanem harmadik lett 2:09.73-mal - az ausztrál Brenton Rickard jobban nyúlt be nála.

"Nehezebben ment az úszás most reggel, mint tegnap délután, de azért elégedett vagyok" - mondta a Jövő SC-II. kerület versenyzője. "Benn vagyok a döntőben, ahol a célom, hogy minél jobb időt érjek el, ezért jöttem az olimpiára."

Gyurta hozzátette, akkor lesz elégedett a finálé után, ha úgy érzi, keze-lába szétszakad, miután kimászott a medencéből.

"A döntő nyolc úszója közül senkit sem lehet leírni, még a hetedikként bejutott olasz Bossini is 2:09-es úszó. Mindenki a legjobbját akarja majd nyújtani. Nagyon sűrű a mezőny, jellemző, hogy az a 2:11.29 perces eredmény, amivel négy éve elsőként voltam középdöntős, most nem lett volna elég a legjobb 16-hoz."