Cseh László és Kis Gergő is a döntőben

Vágólapra másolva!
Mindkét magyar induló bejutott a férfi 400 méteres vegyesúszás döntőjébe a szombati előfutamokból. Michael Phelps a várakozásoknak megfelelően verhetetlennek tűnik. Dara Eszter országos csúccsal lett elődöntős 100 pillangón, a többi magyar érdekeltnek nem sikerült a továbbjutás.
Vágólapra másolva!

Cseh László a második, Kis Gergő az ötödik legjobb időt úszta a 400 vegyes szombati előfutamaiban. Cseh 4:09.26 másodperccel, szemlátomást könnyed úszással megnyerte a maga futamát. Bár pillangóban az osztrák Dinko Jukic bizonyult a leggyorsabbnak, a hátúszás után a magyar klasszisnak már több mint két testhossz volt az előnye. A végén az olasz Alessio Boggiatto kissé megszorította, de győzelme nem forgott veszélyben.

A mezőny legjobbja természetesen a világcsúcstartó és címvédő, Pekingben is aranyérem-halmozásra készülő Michael Phelps lett, új olimpiai csúccsal (4:07.82), Athénban elért 4:08.26 perces ötkarikás rekordját adva át a múltnak. A mellette úszó Kis Gergő harmadikként csapott a célba, 4:10.66-os időeredményével - amely közel négy másodperccel jobb az eddigi legjobbjánál! - simán bejutott a döntőbe.

Cseh mosolyogva érkezett a magyar újságírókhoz, igaz, ez a mosoly nem annyira felszabadult, mint inkább kényszeredett volt. "Sajnos összejött az, amit nagyon el akartam kerülni, a döntőben a két amerikai, Phelps és Lochte között úszom majd. Nem úsztam ki magam teljesen, éreztem, hogy mennyit kell kiadnom magamból, és maradt még bennem erő holnapra" - ígérte tudósítónknak.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

Vele ellentétben Kis Gergő nagyokat lihegve érkezett a vegyes zónába, az ajkai versenyző teljesen kiúszta magát, megszólalni is alig tudott. Azért azt elárulta, hogy a pillangó jól sikerült, és a háton is jól tartotta magát, de mellen visszaesett, és gyorson már nagyon várta, hogy találkozzon a keze a fallal. A lényeg, hogy magyar idő szerint vasárnap hajnali 4 órakor két magyar fiúért drukkolhatunk a fináléban.

Michael Phelps eközben hanyag eleganciával nyilatkozott: "Egész jó időt úsztam, elégedett vagyok. Nem gondoltam, hogy ilyen gyors leszek már az előfutamok során." S hogy mit szól ahhoz, hogy Cseh László is mellette úszik? Örül neki: "Annyit mondhatok, hogy középen akartam úszni vasárnap a medencében."

Dara Eszter elődöntős 100 pillangón

Dara Eszter a 13. idővel bejutott a női 100 méteres pillangóúszás vasárnapi elődöntőjébe. A magyar versenyző 58.39 másodperces új országos csúcsot úszott az előfutamban,12 századdal megdöntve saját, a júliusi országos bajnokságon elért eredményét.

"Nagyon örülök a csúcsjavításnak, hogy mi lesz a holnapi elődöntőben, majd kiderül. A célomat azonban már elértem, ami a rekord megdöntése volt" - nyilatkozta boldogan az MTI-nek Dara Eszter.

Gercsák kiesett

Gercsák Balázs a 32. időt úszta, így nem jutott döntőbe férfi 400 gyorson. Gercsák 3:54.14 perces eredménye elmaradt egyéni legjobbjától. "Nem vagyok elégedett, mert egyéni legjobbamat szerettem volna megjavítani. Egész évben Floridában készültem, ám miután hazatértem Magyarországra, nem sikerült jó formába kerülnöm, nem tudom, hogy miért" - nyilatkozta szomorúan az MTI-nek az elsősorban a hosszabb távokat kedvelő Gercsák.

Hosszú és Jakabos is lemaradt a döntőről

Hosszú Katinka a 12., Jakabos Zsuzsanna a 13. helyen végzett 400 m vegyesen. Hosszú és Jakabos egy futamba került, ennek a nyolcasnak a viadalát a világcsúcstartó amerikai Katie Hoff nyerte (4:34.63). A hát után Jakabos vezetett, de mellen elment tőle a mezőny. Ekkor jött fel Hosszú, aki harmadikként csapott célba (4:37.55), éppen az egyéni csúcsát megjavító Jakabos előtt (4:37.86). Összességében Hosszú a 12., Jakabos a 13. helyen zárt, így lemaradtak a vasárnapi döntőről. Kettejük közül Jakabos volt elégedettebb teljesítményével.

"Örülök az egyéni csúcsnak, közel egy mp-cel javítottam meg a legjobbamat" - mondta Jakabos. "Szerettem volna döntőbe kerülni, de ehhez 4:36 körüli idő kellett volna. Nagyon erős a mezőny, négy éve a mostaninál 10 mp-cel rosszabb idővel a 15. lettem, most pedig a 13. helyen végeztem."

"Teljesen kiúsztam magam, nem tudtam volna ennél jobb időt elérni" - nyilatkozta Hosszú. "Nem lehetek szomorú, hiszen alig maradtam el a legjobbamtól."

Bodor majdnem országos csúcsot döntött

Bodor Richárd a 19., Gyurta Dániel pedig a 24. lett a férfi 100 méteres mellúszás előfutamaiban, ezzel mindketten lemaradtak a vasárnapi elődöntőről. Bodor 1:00.97 perces eredménye mindössze két századdal rosszabb Güttler Károly országos csúcsánál, ilyen jól még soha sem úszott ezen a távon, Gyurta pedig 1:01.31-gyel szintén egyéni rekordot ért el.

"A 200-ra készültem, mindent arra hangoltam, ez első úszás volt, bemelegítés, kirándulás" - mondta Gyurta. "Életem legjobbját úsztam, bizakodó vagyok a 200-at illetően. Zavart, hogy a nyolcas pályára kerültem, az első 25 méteren nem is állt össze a technikám."

"Elégedett vagyok, hiszen megúsztam az egyéni legjobbamat, emelt fővel mehetek haza" - nyilatkozott Bodor. "Most először úsztam 1:01 percen belül, bár biztos megkapom a többiektől, hogy nem sikerült megjavítani az országos rekordot..."