Tóth Anita a 35. helyen zárt a légpuskások között

Vágólapra másolva!
A magyarok közül elsőként bemutatkozó Tóth Anita nem jutott be a nyolcas döntőbe a női légpuskások versenyében a pekingi olimpián. A  sportlövő 390 kört ért el az alapversenyben, s ez csupán a 35. helyhez volt elegendő a 47 fős mezőnyben. A versenyszámot végül Katerina Emmons nyerte, így Csehországé lett az olimpia az első aranyérme.
Vágólapra másolva!

Miközben minden szem a hazai kedvenc Tu Lire (Du Li), a szám címvédőjére és aktuális világbajnokára szegeződött - a többségében kínai nézők egyébként zsúfolásig megtöltötték a Lőcsarnok selejtezős termét -, Tóth hét lőállással odébb csendben készülődött a 40 lövésből álló sorozatra. Mivel élete első ötkarikás fellépése alkalmával a péntek esti megnyitót nem volt szíve kihagyni, kissé fáradtnak, de nyugodtan tűnt.

Az UTE 28 éves versenyzője előzetesen azt mondta, az a célja, hogy megjavítsa 396 körös egyéni legjobbját, de hozzátette: még ez sem biztos, hogy elég lesz a fináléhoz. Nos, végül sem az egyéni csúcs, sem a döntő nem jött össze.

Tóth 12 perc próbálkozás után az elsők között vágott neki a negyven lövésnek, de már az első sorozatban bizonytalankodott, hat 10-es mellett négy 9-est is lőtt, így 96 körrel zárta az első tíz lövést. A második fordulóban három kísérlet után - amelyek közül az egyik ismét 9-est hozott - leült néhány percre pihenni, s ez jót is tett neki, mert a folytatásban már nem tudott hibázni, így a második sorozatot 99-cel zárta, összesítésben pedig 195-nél járt.

A jó széria kitartott a harmadik sorozatra is, egészen a hetedik lövésig, amely ismét kicsúszott a 10-es körből, így Tóth részéről újabb szusszanás következett. A kis szünet azonban ezúttal nem hozta meg gyümölcsét, a következő próbálkozások ugyanis ismét csak 9-est értek, így a magyar lövő 97-tel zárta ezt a szakaszt. Az utolsó sorozatban aztán nyolc 10-est és két 9-est produkált, s így végül 390 körrel a mezőny második felében zárt.

"Bár a megnyitó miatt nem tudtam sokat pihenni, de úgy gondolom, első ötkarikás fellépésem alkalmával ott volt a helyem az ünnepségen és a verseny során sem éreztem fáradtságot emiatt, sőt, a fergeteges élmény inkább feltöltött. Az első sorozatban dühítő pici hibáim voltak, de szerencsére később össze tudtam szedni magam. Ha két körrel többet érek el, már elégedett lennék, de így sem vagyok elkeseredve, a csütörtöki 50 méteren majd kamatoztathatom a mai tapasztalatokat" - mondta Tóth Anita.

"Az az igazság, hogy Anita nagyon izgult, talán ennek köszönhető a két megingása az első és a harmadik sorozatban. Néhány körrel többre számítottunk tőle, de a lényeg, hogy nem 'égett le'" - értékelt Kissné Oroszi Edit szövetségi kapitány.

Tóth csütörtökön lép ismét lőállásba Pekingben, erősebb számában, sportpuskában javíthat.

A versenyt a cseh Katerina Emmons nyerte, ezzel Csehország szerezte meg a pekingi olimpia első aranyérmét. Emmons az alapversenyt a maximális 400 körrel - világcsúcs-beállítással és olimpiai rekorddal - nyerte, s a nyolcfős, tízlövéses döntőben még növelte is egykörös előnyét az orosz Ljubov Galkinával és a horvát Snjezana Pejciccsel szemben.

Eredmények, női légpuska
1. Katerina Emmons (Csehország) 503,5 kör
2. Ljubov Galkina (Oroszország) 502,1
3. Snjezana Pejcic (Horvátország) 500,9
...35. Tóth Anita 390