Tilos gúnyolnia Kim Ir Szent a dél-koreaiaknak

Vágólapra másolva!
A dél-koreai olimpikonok részletes utasítást kaptak arra vonatkozóan, hogy kerüljenek Pekingben minden súrlódást az észak-koreai sportolókkal.
Vágólapra másolva!

A hivatalos brosúra figyelmezteti őket például arra, hogy ne gúnyolódjanak az észak-koreaiak által kötelezően viselt jelvényeken, amelyek Kim Dzsong Ilt, a "Kedves Vezért", vagy néhai apját, Kim Ir Szen elnököt ábrázolják.

Arra is felszólították a dél-koreaiakat, hogy amikor találkoznak, kerüljék az "Észak-Korea" és "Dél-Korea" kifejezést, mert ez vitákra adhat okot. Ehelyett azt kell mondaniuk: "a mi oldalunkon", "a ti oldalatokon".

"A sportolóknak határozott, méltóságteljes magatartást kell tanúsítaniuk és kerülniük kell a politikai kérdéseket a beszélgetésekben" - hangsúlyozta a kiadvány.

A két Korea kapcsolata jelenleg mélyponton van. Ezt jelzi, hogy a pekingi olimpia megnyitóján nem együtt vonult fel a két ország csapata, ellentétben a sydneyi és athéni gyakorlattal.

Észak-Korea 63 sportolóval képviselteti magát Pekingben, és eddig két aranyat nyert. Dél-Korea 267 sportolóval érkezett és már nyolc aranynál tart.