Hőségszünetet tarthatnak a teniszezők, Jankovic kesereg

Vágólapra másolva!
Hőségszünetet tarthatnak a játékosok a pekingi olimpiai tenisztornán, ha a kínai fővárosban egyébként megszokott magas hőmérséklet és páratartalom folytatódik - jelentette be szombaton Francesco Ricci Bitti, a Nemzetközi Teniszszövetség (ITF) elnöke. Jelena Jankovic elégedetlen fizikai állapotával.
Vágólapra másolva!

A 35 Celsius fok feletti hőmérséklet és a vele párosuló, fullasztó, 90 százalékos páratartalom több versenyzőnek is nehézséget jelentett az edzéseken.

"Testületünknek jogában áll meghozni bizonyos intézkedéseket, ha a körülmények elviselhetetlenné válnak. A feltételek most nem a legjobbak, de versenyzőink nagyon erősek. A legfontosabb az ő egészségük, ami szerintünk jelenleg nincs veszélyben, de a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) minden sportágban megenged bizonyos rugalmasságot" - mondta Ricci Bitti.

A női profi teniszezők szervezete (WTA) már 1992-ben elfogadott egy szabályt arra vonatozóan, hogy a versenyzők szélsőséges időjárási körülmények között hőségszünetet tarthatnak, férfiak hasonló szervezete (ATP) azonban még nem.

Jankovic a vádlijával küszködik

Jelena Jankovic, aki hétfőtől a női tenisz világranglista éllovasa lesz, azt mondta, hogy egyelőre nincs jó a fizikai állapotban, fáj a vádlija, ennek ellenére bízik a jó olimpiai szereplésben.

"Sajnos most nem vagyok a csúcson: Wimbledonban sérülten játszottam, majd emiatt néhány hetet kénytelen voltam kihagyni" - nyilatkozta a második olimpiáján induló szerb teniszező, akinek az első fordulóban a zimbabwei Cara Black lesz az ellenfele. "Remélem napról napra jobban leszek, mert időre van szükségem, ahhoz, hogy a legjobbat tudjam kihozni magamból."

A 23 éves játékos pályafutása során hat tornát nyert meg, első sikere Budapesthez fűződik; 2004-ben a Római Teniszakadémián gyűjtötte be első WTA-trófeáját egyesben.