Edzés helyett doppingellenőrzésre vitték női kéziseinket

Vágólapra másolva!
A vasárnap Pekingbe érkezett magyar olimpiai csapat néhány tagja máris átesett az első doppingellenőrzésen. A MOB beszámolója szerint délután négy óra előtt húsz perccel - magyar idő szerint 9.40-kor - egy svéd hölgy vezetésével feltűnt egy öttagú csoport a magyar szálláshely bejáratánál, és egyedi módon választotta ki az alanyokat.
Vágólapra másolva!

"A kézilabdacsapatot kívánjuk ellenőrizni, és az előírás úgy szól, hogy attól a három játékostól kérjünk mintát, akit először meglátok" - közölte a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) illetve a szervezőbizottság (BOCOG) munkacsoportjának ellenőre, aki félre is ültette az ajtón kilépő Szamoránsky Piroskát, Bódi Bernadettet és Tomori Zsuzsannát.

Kisvártatva a másik tizenegy lány is feltűnt a színen, a csapat ugyanis épp edzésre indult. Sinka László sportágvezető szóvá is tette, hogy ebben a stádiumban legalábbis megkérdőjelezhető, hogy ilyen módon "kivonják a forgalomból" a játékosokat, az együttesnek ugyanis joga van ahhoz, hogy gyakorolhasson, teljes létszámban. A svéd hölgy közölte, nagyon hamar végeznek, ha a lányok leadják a mintát, Szamoránsky azonban jelezte, hogy ő pont indulás előtt járt a mellékhelyiségben...

Az ellenőrök vezetője telefonos egyeztetést kezdeményezett a központtal, hogy esetleg este jöhessenek be hozzájuk a lányok, mivel azonban már elindult a papírok kitöltése, továbbá a nyakakba felkerült a "Doping Control Station" kártya, az akkreditációkat pedig a kínai segítők begyűjtötték, elkerülendő bármilyen félremagyarázható cselekményt, a három lány Tállay András keretvezető orvossal a falu egészségügyi központja felé vette az irányt. A MOB kocsikat biztosított arra az esetre, ha időben végeznek, és csatlakozni tudnak a többiekhez.

Az ellenőrök a női vízilabdázókat is keresték, csakhogy ők - előre bejelentett módon - éppen edzésen voltak. "Semmi baj, majd eldöntjük, hogy utánuk megyünk, vagy visszatérünk este" - mosolygott a svéd ellenőr asszisztense. Később megszületett a döntés: a mintagyűjtés érdekében kiszállnak az uszodába.